3p
Megtörtént a csoda: a két ősellenség, Donald Trump és Kim Dzsongun egy városban tartózkodnak, nem is túl messze egymástól. Észak-Korea vezérét szállótársai fényképezték, mire őrei rárontottak a gaztett elkövetőire. Kommunista államfőt csak úgy nem fényképezgetünk, ez régiónkban sem volt másként annak idején.

Vasárnap mindkét fél megérkezett Szingapúrba: Donald Trump az elnöki különgéppel, Kim Dzsongun egy bérelt kínai repülővel. Észak-Korea vezetője hivatalba lépése óta még soha nem merészkedett ilyen messzire, sőt korábban ki sem lépett országából, csak idén utazott kétszer Kínába, na meg néhány lépést tett nemzete déli felének országában, átlépve a közös határt. A Kim-dinasztia egyik tagja sem találkozott még amerikai elnökkel, sőt telefonon sem beszéltek.

Nagy delegációk, komoly tárgyalások

A két ország 1950-ben lépett háborúba egymással, melyet 1953-ban tűzszünet követett, békét máig sem kötöttek, bár ezt akár már holnap is megtehetik. Mindkét vezetőt komoly stáb kísérte: Kim magával hozta külügyminiszterét és legközelebbi munkatársait, Trumppal pedig együtt érkezett Mike Pompeo külügyminiszter, John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó, valamint a Fehér Ház kabinetfőnöke és szóvivője.

A két delegáció már ma megkezdi a tárgyalásokat, amit egy, a Reutersnek nyilatkozó amerikai illetékes szerint kísérlet arra, hogy a 24. órában mégiscsak közelítsék egymáshoz az álláspontokat a nukleáris leszerelést illetően, mivel eddig igen nagyok voltak az eltérések. Maga az amerikai elnök sem bízik abban, hogy most eredményre jutnak, úgy gondolja, inkább csak elkezdődik a folyamat, egyfajta békemissziót teljesít.

Nem barátkozott a lakótársakkal

Kim Dzsongun a St Regis hotelben szállt meg, majd mikor érkezése után nem sokkal a szingapúri miniszterelnökhöz hajtatott, a lezárt úton lassan haladó limuzinja mellett öltönyös kigyúrt fiatalemberek loholtak, mintegy testükkel védve a főnököt. Amikor áthaladt a hotel előterén, néhányan a szállóvendégek közül előkapták telefonjukat és lefényképezték, noha testőre szigorúan figyelmeztettek mindenkit, hogy tartózkodjanak ettől. Aki mégis megtette, azt lerohanták, és addig nem engedték el, amíg szemük láttára nem törli a fényképeket.

Kinek mekkora a tét?

Ezzel együtt is érdekes lehet egy hotelben lakni Észak-Korea vezetőjével, de Trump lakótársának lenni sem kevésbé unalmas dolog a Shangri-La hotelben, őt ráadásul talán még le is lehet fényképezni. A lényeg persze az lesz, hogy holnap mire jutnak egymással, és melyik félnek mekkora siker vagy kudarc lesz a találkozó. Kim Dzsongunnak nem sok veszítenivalója van, hacsak fel nem bőszíti tárgyalópartnerét: Kimnek óriási presztízsnyereség, hogy leül vele tárgyalni, hogy úgy mondjuk, a világ egyik legfőbb ura, ráadásul saját háborús ellensége.

Az amerikai elnök számára ugyanez kockázatot jelent: ha nem sikerül előrelépni, akkor ő lesz az első amerikai elnök, aki megadta a presztízst a világ legnagyobb része által kiközösített Kimnek, ugyanakkor ha sikerül dűlőre jutni, ő lesz a béke a bajnoka. Arra persze kicsi az esély, hogy Észak-Korea teljesen leszerelje nagy nehezen kifejlesztett nukleáris fegyvereit, ha csak nem érlelődik a háttérben egy több nagyhatalom által garantált paktum, amely garantálná az ország meg nem támadását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG