3p
Azt azonban még nem állapította meg a rendőrség, hogy mi volt a tettes indítéka. Annyi biztos, hogy nagyon részeg volt.
Bűnügyi helyszínelők vizsgálják a volkmarseni farsangi felvonuláson elkövetett szándékos gázolás körülményeit a Hessen tartománybeli városban 2020. február 24-én. (MTI/AP/DPA/Uwe Zucchi)

Szándékos volt a németországi Volkmarsenben hétfőn egy farsangi felvonuláson történt tömeges gázolás, a feltételezett elkövetőt elfogták, és eljárást indítottak ellene emberölési kísérlet gyanúja miatt - közölték a helyi hatóságok.

A gyanúsított egy 29 éves helyi férfi, német állampolgár. Autójával hétfő délután belehajtott a Hessen tartományi kisvárosban összegyűlt emberek közé, akik a farsangi időszak legfontosabb napjaként számon tartott húshagyó kedd előtti hétfő (Rosenmontag) alkalmából tartott felvonulást nézték. Harminc ember megsebesült, heten súlyosan. A sebesültek között gyerekek is vannak.

A férfit a helyszínen elfogták. Tettének indítéka nem ismert. Politikai vagy vallási motivációra utaló jelekre egyelőre nem bukkantak, de továbbra is "minden lehetséges irányban folyik a nyomozás" - áll a frankfurti központú Hessen tartományi főügyészség közleményében.

Sajtóértesülések szerint a gyanúsított nem tartozik a hatóságoknál nyilvántartott politikai vagy vallási szélsőségesek közé, de erőszakos bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel. A Der Spiegel című hírmagazin információja szerint erősen ittas állapotban hajtott a farsangi felvonulás nézői közé. A gázolás révén maga is megsérült, orvosi ápolásra szorul, még nem hallgatták ki.

Számos helyi és országos politikai vezető, köztük Angela Merkel kancellár kifejezte együttérzését a sebesültekkel és hozzátartozóikkal. A Hessen tartományi közszolgálati médiatársaság (Hessischer Rundfunk - HR) szemtanúkra hivatkozó beszámolója szerint a gázoló nagyjából 30 métert tett meg az emberek között kombi Mercedes autójával, és még gázt is adott, amikor közéjük hajtott. A Bild című lapnak egy szemtanú elmondta, hogy a gázolás után többen megpróbáltak rátámadni a sofőrre, a rendőröknek kellett megvédeniük a feldühödött emberek haragjától. A Frankfurter Rundschau című lap szintén szemtanúk beszámolóira támaszkodva azt írta, hogy az autós a rendezvény miatti lezárásokat megkerülve, és teljes gázzal hajtott a felvonulás nézői közé. Úgy tűnt, mintha gyerekeket szemelt volna ki áldozatnak.

A volkmarseni eset nyomán elővigyázatosságból valamennyi Hessen tartományi farsangi felvonulást megszakították. Volkmarsen Németország nyugati részén fekszik, Kassel és Göttingen térségében. A kisvárosban nagyjából hétezren laknak. A hétfői felvonulásra 1500 embert vártak a szervezők.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG