3p

Azok a diákok juthatnak hozzá október 15-ig a rendkívül kedvező kamatozású Diákhitel1-hez, akik szeptember 15-ig akár elektronikusan, akár papíron leadják az igénylésüket - tájékoztatott a Diákhitel Központ az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

Azt írták: fontos határidő közeleg a mintegy 270 ezer felsőoktatási hallgató számára. A kormány döntése alapján az idén augusztus 15-től az eddigi havi maximum 70 ezer forint helyett már 150 ezer forint igényelhető teljesen szabad felhasználásra. Lehetőség van arra is, hogy a hallgatók a teljes szemeszterre egy összegben igényeljék a Diákhitel1-et, így október 15-én akár 750 ezer forinthoz is hozzájuthatnak azok a hallgatók, akik szeptember 15-ig eljuttatják a Diákhitel Központhoz az igénylésüket - tették hozzá.

Emlékeztetnek arra, hogy a Diákhitel1-et a hallgatók bármely európai uniós egyetemen folytatott tanulmányok esetén igényelhetik, illetve élhetnek a lehetőséggel a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is. Közölték: az önköltséges tanulmányokhoz felvehető kamatmentes Diákhitel2-t is érdemes szeptember 15-ig igényelni, mivel a felsőoktatási intézmények jellemzően szeptemberig kérik átutalni az első szemeszterre járó önköltségi díjat. A Diákhitel2 esetében a felvehető összeg maximuma a képzési költség összegéhez igazodik, és azt a Diákhitel Központ közvetlenül az egyetemeknek és főiskoláknak utalja.

Felhívták a figyelmet arra, hogy mindkét hitelkonstrukció törlesztését csak a tanulmányok befejezését követő negyedik hónapban kell megkezdeni, a jövőbeni kereslethez igazodó mértékben. A diákhitelek bármikor ingyenesen előtörleszthetők, és továbbra is él a 2018-ban bevezetett családtámogatási elem, miszerint, ha egy családban megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel-tartozást elengedik.

A központ adatai szerint a május 1-től elérhető Diákhitel Pluszt már több mint 20 ezer hallgató igényelte. Ezt a maximum félmillió forintos kamatmentes és teljesen szabad felhasználású hitelt egy év türelmi idő után kell elkezdeni törleszteni. Hozzátették: a diákhitel igénylésekor ügyfélkapus hozzáférésnél és az igénylés NEPTUN rendszeren keresztüli indítása esetén lehetőség van elektronikus aláírással történő szerződéskötésre, így nincs szükség személyes jelenlétre és papíralapú dokumentumok benyújtására.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG