2p
A külügyminiszter szerint biztonság kérdésének mindent meg kell előznie az európai uniós politika összeállításakor.
MTI Fotó: KKM

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta azt, hogy a biztonság kérdésének mindent felül kell írnia, az a helyzet váltotta ki, hogy a bevándorlás nyomán rendkívülivé vált a terrorfenyegetettség, a bűnözési helyzet romlott, és nőtt a nők elleni erőszakos cselekmények száma is.

Mindez kiegészülve a keleti szomszédságunkban zajló háborúval azt eredményezte, hogy ma már nem túlzás azt mondani, hogy az európai biztonsági helyzet válságos, Európa biztonsági válsággal néz szembe - szögezte le Szijjártó Péter.

Így oldjuk meg a problémákat

A magyar külügyminiszter szerint az európai biztonsági helyzet javításához öt elképzelés megvalósítására van szükség. Ezek közül az első egy közös európai hadsereg létrehozása. Kifejtette: azzal, hogy Nagy Britannia kilép az EU-ból, némileg meggyengül a transzatlanti szövetség európai pillére, s ennek a pillérnek a megerősítésére szolgálna az, hogy megkezdődjenek egy közös európai hadsereg létrehozásának előkészületei.

A második pont kapcsán Szijjártó Péter elmondta: mivel még mindig nem jött létre a külső határok védelmével kapcsolatos közös európai stratégia, Brüsszelnek békén kell hagynia azokat az országokat amelyek lépéseket tesznek sajt határaik megvédése céljából. A bolgár kolléga bejelentette, hogy Bulgária tovább építi a bolgár-török határon, mi megépítjük az újabb kerítést a szerb határon.

A magyar diplomácia vezetője az európai biztonsági helyzet javítását célzó elképzelés harmadik pontjának a Törökországi puccskísérlet és az azt követő elszámoltatás kapcsán a török vezetést ért kritika beszüntetését jelölte meg.

A negyedik lépésnek annak kell lennie, hogy támogatni kell azokat a közel-keleti és észak-afrikai országokat, amelyek még vagy részben stabilak és képesek arra, hogy megállítsák a tőlük induló vagy rajtuk keresztül érkező bevándorlókat – mondta Szijjártó.

Az ötödik lépésként a külügyminiszter szerint folytatni kell az EU bővítését a Nyugat-Balkán irányába, mivel ebben a térségben egyre aggasztóbb jelenségeket" lehet megfigyelni. A Nyugat-Balkán stabilitásához vezető egyedüli út az európai integráció útja, ezért az EU bővítését fel kell gyorsítani" - szögezte le.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG