4p

A Gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs letette az első javaslatait a kormány asztalára. Ezek közül hatot el is fogadott a kormány – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A gyors oltási programnak köszönhetően Magyarország Európában elsőként indíthatta újra a nemzetgazdaságát, most az a feladat, hogy ez az újraindítás Európában a leggyorsabb legyen. A cél, hogy kiaknázzuk az így elért 1,5-2 hónapos előnyt  – mondta Szijjártó Péter a pénteki ülést megelőzően. A miniszter egyúttal hozzátette: napi 30 millió eurónyi veszteséget volt kénytelen elszenvedni a magyar gazdaság. 

További javaslatokat is előterjesztenek majd (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
További javaslatokat is előterjesztenek majd (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A Gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs letette az első javaslatait a kormány asztalára, ebből hatot már el is fogadtak.

Ezek a döntések azt a célt szolgálják, hogy Magyarország minél több beruházási versenyt meg tudjon nyerni, és minél több vállalat számára biztosítani lehessen az export sikereket - fogalmazott a tárcavezető. 

A már elfogadott döntések:

1. Döntést hoztak arról, hogy eddigi 5 megyéhez képest újabb 2 megyében (Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok) biztosít a kormány vissza nem térítendő készpénztámogatást 5 millió eurós alsó beruházási határtól, egyedi kormánydöntés alapján.

2. A második döntés annak érdekében született, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltását felgyorsíthassák, minél gyorsabban tudják növelni a kutatás-fejlesztésen alapuló gazdasági tevékenység arányát. Az eddig 3 millió eurós beruházási szintet 1 millióra csökkentették. Eddigi 30 főnyi új kutatás-fejlesztési munkahelyteremtési elvárást 10 főre vitték le.

3. A harmadik döntés az exportáló magyar vállalatok támogatásáról szól. Az Eximbankról szóló jogszabályt úgy változtattuk meg, hogy a bank a magyar exportáló vállalatok számára olyan exporthitel biztosítást nyújthat, amit eddig csak néhány ilyen bank nyújtott a vállalatainak. Ez egy rugalmas exporthitel biztosítás, amelynek nyomán a magyar exportáló vállalatok a nemzetközi vetélytársaikhoz mérhető pénzügyi garanciákat kapnak exporttevékenységük során. 

4. A negyedik döntés a  munkaerőpiacra vonatkozik. A kormány úgy módosította a távmunka és otthoni munka szabályozását, hogy jóval rugalmasabb körülményeket hozzon létre.  A Munka Törvénykönyvének módosításával lehetővé tették, hogy a munkavállaló és a munkáltató megegyezzen abban, hogy a munkavállaló a feladatát részben távmunkában lássa el. Az azt eddig ellehetetlenítő bürokratikus munkavédelmi és egyéb szabályokat vagy teljesen kiiktattuk vagy leegyszerűsítettük – közölte Szijjártó Péter.

5. Az ötödik döntés is a munkaerőpiachoz kapcsolódik. Eddig a külföldön szakképesítést szerzett munkavállalók itthon csak magyarul tehették volna le az OKJ-s vizsgájukat. Az új döntés értelmében mostantól, akinek nem magyar az anyanyelve, leteheti tolmáccsal, így új, szakképzett munkaerőt nyerünk külföldről. Ezáltal új munkaerőkínálatot nyertünk a magyar gazdaság számára – tette hozzá a miniszter.

6. Továbbá 17 infrastrukturális beruházás támogatásáról, felgyorsításáról döntött a kormány, ezek feltétlen szükségesek újabb munkahelyteremtő vállalati beruházásokhoz.

Többek között az elektromos autógyártáshoz kapcsolódóan Gödön, Iváncsán és Debrecenben nagy infrastrukturális fejlesztések indulnak meg, út-, vasút-, valamint közműfejlesztések. A kaposvári ipari park infrastruktúráját olyan szintre fejlesztik, hogy új beruházásokat tudjon vonzani. Szikszó iparterületét is javítják, amivel a  borsodi térség vonzerejét növelik. Kazincbarcikán a legnagyobb vegyipari vállalat támasztott igényeknek megfelelően közlekedésfejlesztést hajtanak végre. Fejlesztik a győri repülőteret is.

A fővárosban a Bosch K+F tevékenységéhez szükséges újabb infrastrukturális fejlesztések lesznek. Zalaegerszegen a régió legnagyobb intermodális csomópontja épül. Ezen kívül fejlesztik a Tatabánya, Tata, Oroszlány ipari parki háromszöget. Közműfejlesztések lesznek a Jászfényszarui Ipari Parkban, Egerben és Litéren is. Bükk és Jánossomorja közelében pedig olyan útépítési munkákat végeznek el, amelyek ahhoz kellenek, hogy a térségben újabb vállalatok telepedjenek le.

Az operatív törzs mai ülésére újabb javaslatokat terjesztenek elő, amelyek a beruházások megkönnyítését célozzák, emellett az Eximbank újabb, magyar vállalatok támogató kifektetési hitelkonstrukciókra tesz javaslatot, remélhetőleg végleges javaslatot tudnak tenni a kormánynak az építőiparban tapasztalható áremelkedések megállítása érdekében – mondta a miniszter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG