3p
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint egy forint közpénz sem került a Quaestorhoz a moszkvai vízumközpont üzemeltetéséért, az a cég saját biznisze volt. Természetes, hogy Szijjártó Péter ismeri Tarsoly Csabát, Kiss Szilárdot viszont nem a mostani külügyminiszter küldte Moszkvába.

Reagált korábbi cikkünkre a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Azt írtuk: 2013 áprilisában Tarsoly Csaba Szijjártó Péterrel a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztossal és Kiss Szilárddal, az idén januárban letartóztatott volt moszkvai mezőgazdasági attaséval együtt nyitotta meg a Moszkvai Magyar Kereskedőházat.

Közpénzt nem kapott a moszkvai kereskedőházért a Quaestor

Az is írtuk: a kereskedőházat a Quaestor-csoport hozta létreegyüttműködésben a magyar állammal, majd beszállt az állami Magyar Nemzeti Kereskedőház is. A KKM szerint ez utóbbi állítás azonban hamis. Azt írják: "A moszkvai kereskedőház a Quaestor magánkezdeményezéseként indult el. Az elmúlt egy évben folyamatosan folytak tárgyalások arról, hogy az Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. ehhez a kezdeményezéshez az addigi eseti együttműködéseken túl is kapcsolódik, de szerződés megkötésére nem került sor. Értelemszerűen így havidíjra sem volt jogosult a Quaestor, és más jogcímen sem jutott közpénzhez. Ez nem jelenti azt, hogy az MNKH nem közvetített orosz relációban ügyletet, kb. 1 millió eurónyi szállításunk volt Oroszországba, többféle terméket érintve, de ezekben a Quaestor nem vett részt."

A KKM azt írja: az isztambuli török kereskedőház annyiban speciális az MNKH hálózatán belül, hogy nem szerződéses-megbízásos viszonyban működött eddig, hanem egy vegyesvállalat jött létre TMTE néven, amelyben az MNKH, Tarsoly Csaba és egy török üzletember vett részt. "A múlt idő azért jogos, mert az MNKH már kezdeményezte ennek a vegyesvállalatnak a felbontását." (Erről egyébként az eredeti cikkben is beszámoltunk.) A TMTE a török jog szerinti minimális alaptőkével alakult meg, a működtetéshez eddig néhány ezer eurót használt fel, amelyet a partnerek egyenlő arányban biztosítottak.

Az MNKH külföldi ügyfeleinek nem kínál sem állampapírokat, sem letelepedési kötvényeket. A moszkvai vízumközpont üzemeltetéséért a Quaestor-csoport egy forint közpénzt nem kapott, az a saját vállalkozása volt - írja a KKM.

Természetes, hogy Szijjártó ismeri Tarsolyt

Szijjártó Péter 1998 óta képviselő volt Győrben, ahol az önkormányzat sport albizottságának elnöke is volt, így természetes, hogy ismeri a Győrben sportbefektetéssel rendelkező Tarsoly Csabát. Ezenkívül a Quaestor-csoport külgazdasági tevékenységet folytatott, így az is magától értetődő, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium kapcsolatban volt vele, ahogyan több száz más külkereskedelemmel foglalkozó céggel - írja a KKM.

Nem Szijjártó küldte Kiss Szilárdot Moszkvába

„Kiss Szilárd ’C’ típusú nemzetbiztonsági átvilágításakor az Alkotmányvédelmi Hivatal fenntartásokat fogalmazott meg, de Szijjártó ennek ellenére kiküldte Moszkvába" - írtuk a cikkben. A KKM ezzel kapcsolatban azt írja: Kiss Szilárd soha nem volt Szijjártó Péter munkatársa, beosztottja, soha nem dolgoztak egy intézményben. Kiss Szilárd 2013 októberében hagyta el a minisztériumot, Szijjártó Péter 2014 nyarán kezdett el dolgozni a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Menetel a magyar gazdaság a béka feneke alá: már csak minimális növekedésre számít a szakértő
Herman Bernadett | 2025. június 16. 16:48
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5 százalékos növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Mindezt ebben az évben 4,3, 2026-ban pedig 4 százalékos éves átlagos infláció kísérheti – ismertette Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését. A prognózisból az is kiderült, hogy mi vár a forintra.
Makro / Külgazdaság Ha a legsötétebb jóslatok jönnek be, durva infláció vár ránk
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 15:27
Az izraeli-iráni háború miatt komolyabban megugrott az olajár, egyes jóslatok 100-120 dolláros hordónkénti árat sem tartanak kizártnak. Munkatársunk a Trend FM reggeli műsorának vendége volt – a témák között a plázastop szigorítása is szerepelt.
Makro / Külgazdaság Ki nem találná, melyik országból jött a legtöbb menekült az unióba
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 12:49
Összességében csökkent a menedékkérők száma az első negyedévben, itt vannak a friss statisztikák.
Makro / Külgazdaság Nem lassít az Európai Bizottság – jön az összeütközés Magyarországgal?
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 12:18
Az uniós energiaügyi biztos nem enyhítene a korábban felvázolt, a magyar kormány által élesen kritizált intézkedéscsomagon.
Makro / Külgazdaság Rábólintott a kiárusításra Donald Trump, de az elemzők aggódnak az acélipari óriási miatt
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 10:36
Zöld utat kapott a US Steel felvásárlása, de az amerikai kormány megőrzi a befolyását.
Makro / Külgazdaság Bajban a Boeing, de a távoli jövőt még optimistán látják
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 09:19
A kereslet csak kicsit fog csökkenni, de a saját teljesítményére vonatkozó előrejelzéseit lejjebb csavarta a cég.
Makro / Külgazdaság Félelmetes jelentés: egyre több a nukleáris fegyver a világban
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 08:52
Véget ér a nukleáris arzenálok csökkentésének korszaka a kutatóintézet szerint.
Makro / Külgazdaság Harcias hangulatban szállt repülőre Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 07:53
Nem hagyja elvenni az orosz energiát.
Makro / Külgazdaság Hány órát kell dolgozni? A német kancellár ősi recepttel élénkítené a gazdaságot, de az ötlet problémás lehet
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 14:10
A nők ingyenes munkáját figyelembe kellene venni és lapot osztani nekik. 
Makro / Külgazdaság Békesi László: Arra nincs esélye a fővárosnak, hogy a kormány által inkasszált 10 milliárdot visszakapja
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 15. 06:04
A volt pénzügyminiszter, közgazdász a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 77. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG