4p

Magyarország nem vesz részt az ukrajnai lőszerszállításban, ugyanakkor nem is akadályozza az Európai Unió többi országát abban, hogy így tegyenek, ezért a kormány a konstruktív tartózkodás intézményét alkalmazza a kérdésben - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

 A tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy két javaslat is napirenden volt a fegyverszállítmányok fokozása érdekében. Az első értelmében az Európai Békekeretből egymilliárd euró értékben finanszíroznák, hogy a tagállamok a saját készleteikből tüzérségi lőszereket szállítsanak Ukrajnának.

"Ugye Magyarország nem szállít fegyvert ebbe a háborúba, s nem is fogunk fegyvert szállítani, mi békét akarunk. Ezért mi nem veszünk részt ebben az akcióban. Nem szállítunk lőszert Ukrajnába. Ugyanakkor a többieket nem akadályozzuk abban, hogy azt csináljanak, amit akarnak ezen tekintetben" - mondta.

Majd hozzátette, hogy hazánk hozzájárulása az Európai Békekeretben egy százalék - nagyjából tízmillió euró - amit Magyarország kérésére más célokra fognak felhasználni: a Nyugat-Balkán stabilitásának erősítésére és a migrációs nyomás mérséklésére.

A második javaslat arra vonatkozik, hogy az EU közösen beszerzett lőszerekből is minél többet adjon át Kijevnek, szintén egymilliárd euró értékben.

"Magyarország ebben sem vesz részt, mi nem veszünk azért lőszert, hogy azt Ukrajnába küldjük. Itt is a konstruktív tartózkodás eszközéhez nyúlunk, és itt is a ránk jutó mintegy tízmillió eurós hozzájárulást a Nyugat-Balkán stabilitásának támogatására, illetőleg a migrációs nyomás csökkentésére fogjuk kérni" - fogalmazott.

"Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy nem fegyverszállításokra, hanem minél előbb békére van szükség, a mielőbbi békéhez pedig fegyverszünet kell és béketárgyalások" - összegzett.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy még mindig háborús hangulat uralkodik Brüsszelben, és egyre nő a nyomás a béke hangján megszólaló országokon, de a kormány tudja, hogy a diplomáciai rendezés az egyetlen módja az emberi életek megmentésének, ezért kitart a nemzeti érdekek és a béke ügyének képviselete mellett.

"Teljesen mindegy, hogy milyen nyomást tesznek ránk a most következő időszakban, mi akkor is a béke ügyét fogjuk képviselni. A globális többség részeként a béke mellett fogunk érvelni" - húzta alá.

Példaként említette a nyomásgyakorlás erősödésére, hogy ma az ENSZ Biztonsági Tanácsában képviselt álláspontja miatt is bírálatokat kapott.

"Elhangzott, hogy nem helyes, ha az európai kórusból valaki kiénekel a nemzetközi szervezetekben, ami egészen elképesztő, hiszen az Európai Uniót szuverén országok alkotják. Ezek a szuverén országok szuverén külpolitikát folytatnak, és ezért mi visszautasítunk minden olyan nyomásgyakorlást, amely a magyar külpolitika szuverenitását akarja megkérdőjelezni, korlátozni, elvenni" - taglalta.

A miniszter ezt követően kitért az ukrajnai magyar kisebbség jogfosztásának ügyére is, amelyre - mint közölte - már sokadszor hívta fel a kollégái figyelmét, jórészt hiábavalóan.

Kiemelte: arra kérte Josep Borrell európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőt, hogy amikor a közösség hivatalosan kommunikál az ukrán partnerekkel az integrációról, akkor tegyék világossá, hogy a nemzetiségi jogok tiszteletben tartása az egyik legalapvetőbb európai érték.

"Arra kértem a főképviselőt, hogy lépjen fel azért, hogy Ukrajna tartsa tiszteletben a magyar nemzeti közösség jogait" - tájékoztatott.

"Az mégiscsak elfogadhatatlan, hogy miközben Magyarországon immár több mint 1300 iskolában és óvodában fogadtak be ukrán menekült gyermekeket és diákokat, addig a jelenlegi ukrán szabályozás értelmében szeptember elsejétől a megszűnés réme fenyegeti a 99 magyar alap- és középfokú iskolát Kárpátalján" - mutatott rá.

Végül hangsúlyozta: "azt is világossá tettem, hogy a magyar álláspontot az ukrán integrációs folyamat tekintetében az fogja leginkább meghatározni, hogy Ukrajna tiszteletben tartja-e a magyar nemzeti közösség jogait, és visszaadja-e a magyar nemzeti közösségnek azokat a jogokat, amelyek 2015 előtt már megillették".

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG