2p
Hosszú interjút adott az Indexnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szerinte az oroszoktól nem kell félni, a törököknél demokrácia van, egyszer pedig az életéért futott Brüsszelben.
MTI Fotó: Marjai János

Nem lesz Orbán-Obama találkozó

Szijjártó Péter a magyar-amerikai viszonyról elmondta az Indexnek: a gazdasági és védelmi együttműködés jól működik, ám a politikai pillérnél ez nincs meg - kétoldalú találkozón Orbán Viktor és Barack Obama sosem vett részt, erre a következő hónapokban már nem is nyílik lehetőség, bár van olyan felvetés, hogy Orbán az Egyesült Államokba utazzon.

Az oroszok nem fenyegetik a NATO-t, még ha a lengyelek úgy is érzik

Szijjártó Péter nem tartja reálisnak, hogy Oroszország bármilyen fenyegető cselekményre sort kerítene bármilyen NATO-tagállammal szemben. Ezt a balti országok és Lengyelország máshogy gondolják, fenyegetésként élik meg az oroszok viselkedését - ezért NATO-tagként Magyarország is rész vesz például a balti országok légterének őrzésében. Az Oroszországgal szemben életben lévő szankciók meghosszabbítását legutóbb azért nem blokkoltuk, mert végül csak Magyarország ellenezte a hosszabbítást - bár a külügyminiszter szerint továbbra sem tartják helyes eljárásnak.

Törökországban demokrácia van

A magyar külügy Törökország esetében semmiféle antidemokratikus folyamatot nem lát. Szijjártó Péter jogosnak látja azt a törekvést, hogy egy demokratikusan megválasztott hatalom minden, az államcsínyben bizonyos fokig részt vevő embert igyekszik felderíteni.

Vajna-hitel, beszólások, Czukor József és futás az életért

Szijjártó Péter az interjúban beszélt arról is, hogy sosem szólt bele, hogy az Exim Bank kinek adjon hitelt, Andy Vajna rendesen törleszti a TV2-re kapott hitelt. Állítása szerint a korábban kormánybarát Simicska-médiumoknak, újságíróknak sosem adott utasítást arról, miről beszéljenek.

Kinevezésekor arra kérte Orbán Viktor, hogy legyen magyar külügyminiszter, csináljon magyar külpolitikát; ha egy ország külügyminiszterének, vezetőjének kemény hangnemű közleményt küld, arról utólag szokta tájékoztatni Orbánt. A külpolitikai tanácsadók közül Czukor Józseffel az interjú alapján nem felhőtlen a viszonya, az oroszoknak kémkedő Kovács Béla ügye miatt még sosem vontuk felelősségre az oroszokat.

Brüsszelben egyszer úgy érezte, az életéért kell futnia, amikor egy no-go zónába tévedett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG