3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Lekerült az európai pénzügyminiszterek tanácsának tegnapi napirendjéről a globális minimumadóról szóló vita.

Az új adórendszer bevezetése több akadályba is ütközik, amely szakmai szempontból a részletszabályok hiányából, másrészt pedig a politikai síkon megjelenő nézeteltérésekből fakad. Ennek ellenére több jelentős uniós tagállam már korábban jelezte, hogy készen áll egységes európai álláspont nélkül is átültetni a minimumadó szabályait saját jogrendjébe.

Ha a vártnál lassabban is, de folyamatban van globális minimumadó szabályainak elfogadási folyamata az Unióban. Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Spanyolország szeptember elején közölte, hogy abban az esetben is implementálnák a globális minimumadó szabályait, amennyiben arról nem születik egységes uniós döntés.

Erre erősített rá Bruno le Maire francia pénzügyminiszter is, amikor egy hónappal ezelőtt úgy fogalmazott, hogy Párizs egy közös európai álláspont hiányában is előre kíván lépni a globális minimumadó bevezetését illetően, így a vonatkozó szabályokat a jövő év elejéig be kívánják építeni a francia jogrendbe.

Bár az OECD és az egyes tagországok már 2023-as évtől alkalmaznák gyakorlatban is a globális minimumadó szabályait, a kijelölt határidő aligha teljesíthető, amely több tényező következménye.

Fotó: Pexels
Fotó: Pexels

Ennek egyik oka, hogy még az implementáció terén élen járó országokban is komoly aggályok merültek fel a minimumadó várható gazdasági hatásait illetően, főleg a részletszabályok kidolgozatlansága miatt. A Német Iparszövetség november elején például azt szorgalmazta, hogy Berlin az új adórendszer bevezetését tolja el 2025-re, mivel álláspontjuk szerint egy korai és egyoldalú implementáció negatívan érintené a német versenyképességet, és rendkívüli adminisztrációs terhet róna az érintett gazdasági szereplőkre. Ennek enyhítése céljából egy olyan kivételszabály bevezetésére tettek javaslatot, amely mentesítené azon országokat a feltöltési adó kiszámítása alól, ahol az effektív társasági adókulcs eleve az előírt 15 százalék fölött van. Hasonló kérést fogalmazott meg az Európai Tanácshoz címzett levelében az európai kis, közepes- és nagyvállalatok képviseletét ellátó szervezet, a BusinessEurope is.

A részletszabályok hiánya és az időbeli nyomás mellett a politikai síkon tetten érhető nézeteltérések is lassítják az implementáció folyamatát, az Európai Unió esetében ez leginkább a magyar vétó formájában jelenik meg. Többek közt emiatt került le az európai pénzügyminiszterek tanácsának tegnapi napirendjéről a minimumadó európai szintű bevezetésének vitája.

Bár úgy tűnhet, hogy ólomlábakon jár az idő a globális minimumadó bevezetését illetően, a megállapodás kikerülésére valószínűleg nem lesz lehetőség függetlenül attól, hogy egy adott ország nem kíván csatlakozni a rendszerhez

 - mondta Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere. 

Különösen igaz ez abban az esetben, ha az Unió fajsúlyosabb gazdaságai az előzetes ígéreteknek megfelelően nem várják meg az uniós döntéshozatalt és az egyoldalú implementáció mellett teszik le a garast.

Az európai példákat elnézve éppen ezért lehet rendkívül fontos az ügyfelek számára a globális minimumadó szabályainak alapos vizsgálata és megvitatása a lehetséges mentesítési lehetőségek feltérképezése céljából - tette hozzá Póczak Ferenc.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG