2p

Sokan életüket vesztették egy olaszországi buszbalesetben.

Legalább 21 ember életét vesztette Velence Mestre nevű városrészében kedd este történt súlyos buszbalesetben - közölte a helyi sajtó és az észak-olaszországi város polgármestere. A halálos áldozatok mellett legalább 12 sérültje van a balesetnek, további mintegy öt embert pedig eltűntként tartanak nyilván. A busz egy felüljáróról mintegy 10 métert zuhant le az út mellett futó vasúti sínekre. a baleset nem sokkal este nyolc óra előtt történt.

Luigi Brugnaro velencei polgármester szerint egy magánkézben lévő buszról van szó, amely turistákat szállított egy kempingbe a közeli Marghera településen. Egyelőre nincsenek információk az áldozatok állampolgárságáról. A helyszínre több mentőautó érkezett ki. A vasúti forgalmat Mestre és Velence között leállították.

Beszámolók szerint a földgázzal hajtott busz kigyulladt, az oltási munkálatok még zajlanak. Az áldozatok közül egyesek elégtek. A halottak között gyerekek is vannak.

A busz egy felüljáróról mintegy 10 métert zuhant le az út mellett futó vasúti sínekre. Fotó: Depositphotos
A busz egy felüljáróról mintegy 10 métert zuhant le az út mellett futó vasúti sínekre. Fotó: Depositphotos

"Szörnyű tragédia sújtotta ma este közösségünket. Haladéktalanul gyásznapot rendeltem el a szerencsétlenséget szenvedett buszban volt sok áldozat emlékére. Apokaliptikus jeleneteket láttunk, erre nincsenek szavak" - hangsúlyozta Luigi Brugnaro velencei polgármester az X közösségi portálon közzétett bejegyzésében.

Giorgia Meloni miniszterelnök és Antonio Tajani kormányfő-helyettes részvétüket nyilvánították az áldozatok hozzátartozóinak. Tajani mikroblogján köszönetet mondott a mentőszolgálatoknak a gyors mentésért, egyben pedig szolidaritását fejezte ki Velencével és a városvezetéssel.

(MTI/APA/Reuters)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
Makro / Külgazdaság Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:51
Okosmérők telepítését segíti az egyik újonnan megnyílt európai uniós pályázat, az energetikai fejlesztésekre összesen 500 milliárd forint a keret.
Makro / Külgazdaság Vagyonadó, kriptoszabályozás, kamatstop: órákon belül bejelenthetik a részleteket
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:52
A szerdai kormányülésen fontos döntéseket hoztak, ezek részleteit 11 órától ismertetik. Az uniós források felhasználásáról is döntés született.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Virág Barnabás volt MNB-alelnöktől – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:49
A Varga Mihály jelenlegi jegybankelnöki tanácsadójával való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:23
Ugyan a gyermektelenek és a nagycsaládosok reáljövedelme is nőtt az elmúltt tizenhat évben, a kétgyerekes családok zsebelték be a legnagyobb életszínvonal-emelkedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG