Október 17-én indult meg Moszul ostroma, hogy Irak visszaszerezze a várost az Iszlám Államtól. Akkor senki nem gondolta, hogy 9 hónapig fog tartani a művelet, és a belvárosi részeken az egykori sztálingrádi helyzet áll elő: folyó melletti szűk sávban, zsebkendőnyi területekért folyik harc úgy, hogy a szemben álló felek néha még egymás lélegzetét is hallják. Sztálingrádban mindez a végén vérfagyasztó hidegben, Moszulban 45 fokos hőségben zajlott. Az utolsó ellenállók még mindig lövöldöznek egy-egy romos házban elbújva, formális megadás nem lesz, ugyanis nem marad élő ember, aki ezt megtehetné.
Miért húzódott el?
Felmerül a kérdés, hogy miért ment olyan nehezen ez az egész, amikor komoly erőfölénnyel lehetett fellépni az Iszlám Állam ellen, tulajdonképpen az egész világ az ellenségük, míg Sztálingrádot az orosz erők kezdetben rendkívüli erőhátránnyal tartották a németekkel szemben, és ezt egész addig sikerült húzniuk, lekötve a német erőket, amíg friss hadseregeket tudtak szervezni a védtelenül hagyott német szárnyakon, így végül be tudták keríteni a várost.
Moszult fel lehetett volna szabadítani akár 1-2 hét alatt is, de ennek három fő akadálya volt. Egyrészt a nagyhatalmak, mindenekelőtt Amerika, nem akarta saját hadseregét beküldeni, nem akart emberveszteséget vállalni. Úgy gondolták, pénzt és paripát szánnak inkább az ügyre, felfegyverzik és kiképzik az iraki erőket, végezzék el ők a feladatot. Másrészt arra is nagy gonddal figyeltek, hogy ezúttal ne lángoljanak fel az etnikai ellentétek, így a város belső részének felszabadításából kimaradtak a kurdok és a síita milíciák, vagyis a lehetségesnél jóval kevesebb emberre maradt a munka.
Végül pedig, ami az egyik legfontosabb szempont: meg akarták kímélni a milliós polgári lakosságot, melyet a védők minden háborús konvenciónak fittyet hányva élő pajzsként alkalmaztak, kihasználva azt, hogy a világ kulturáltabb része ma már mindenáron megpróbálja megvédeni az ártatlan civil lakosságot, az emberélet felértékelődött a második világháború óta. Megtehették volna, hogy porig bombázzák, égetik és ágyúzzák a belvárost úgy, hogy élő ember nem marad benne, de ez teljesen elfogadhatatlan lett volna, hisz a pár száz vagy ezer dzsihádista mellett több százezer civil lakos is veszélybe került volna.
A gyökerek
De mi is volt az alapja ennek az egésznek, miért került ez a város az Iszlám Államhoz, és miért is lesz nehéz békét teremteni? Miért pont ezen a helyen, Mezopotámiában, a legősibb civilizációk kialakulásának helyén alakult ki ez a legsötétebb, legbrutálisabb, magát államnak nevező halálbrigád, és miért tudott, hacsak pár évig is, fennmaradni?
A problémák gyökere sok száz évre nyúlik vissza, amikor az iszlám vallás síita és szunnita ágra szakadt, de hát ilyen volt Európában a kereszténységen belül is, lettek is belőle gyilkos háborúk. Az adott helyen viszont az igazi gondok 100 éve kezdődtek, amikor a több száz éves oszmán uralom véget ért, angol és francia csapatok vonultak be a környékre, a két nagyhatalom felosztotta maga között a területet, mégpedig az etnikai és a vallási helyzet teljes figyelmen kívül hagyásával. Létrehozták a korábban sosem létező Szíriát és Irakot, előbbi francia, utóbbi brit mandátum lett, mindkét államban összezárták a síita és szunnita arabokat, valamint a kurdokat.
Gyarmatosítók helyett diktátorok
A második világháború után a gyarmatosítóknak távozniuk kellett, maradtak a torz országok, melyeket csak diktatúrákkal, elnyomással lehetett egyben tartani. Irakban ez Szaddam Husszeinre maradt, aki szunnita volt, és brutálisan elnyomta a síita többséget, meg persze a kurdokat. Ez sem volt azonban elég neki, 1990-ben lenyelte Kuvaitot, mire a világ besokallt, amerikai vezetéssel felszabadította a kis országot, Szaddamot azonban korlátozásokkal ugyan, de meghagyta iraki diktátori pozíciójában.
Szaddam élt is a lehetőségekkel: hiába korlátozták repülési tilalmi zónákkal, a világgal úgy szemtelenkedett, ahogy tudott, a nagyhatalmakat ügyesen megosztotta. A farok csóválta a kutyát, és ez így volt Kadhafi líbiai diktátor esetében is. Az ifjabb Bush amerikai elnöknek elege lett, befejezte apja művét, és kipaterolta Szaddamot. Ma sokan azt mondják, jobb lett volna hagyni a diktátort, mint vállalni az utána jövő zűrzavart, de pont az észak-koreai Kim Dzsong Un esetében látjuk, hová vezethet, ha sokáig a helyén marad egy, az egész világot zsarolni akaró szörnyeteg. Összerak egy atombombát és egy interkontinentális rakétát, és már sakkban is az egész világ.
A kalifátus
De visszatérve Irakra: az amerikaiak egyben akarták tartani az országot, azt hitték, hogy Svájc lesz belőle, nem Jugoszlávia. Tévedtek, az addig elnyomott síita többség most bosszút állt a szunnitákon (a kurdok ügyesen megléptek, ők széles autonómiát kaptak). Ezért a szunniták, köztük Szaddam egykori hadserege, fellázadtak, polgárháborús helyzet jött létre. Ekkor kialakult a szélsőséges terrorszervezet, aki kihasználva a szunniták elkeseredését, elfoglalta területeiket és létrehozta az Iszlám Államot, kikiáltották a kalifátust, éppen Moszulban, amely egyetlen milliós városuk lett, ráadásul túlnyomórészt szunnita lakossággal, így azt gondolták, itt lesz legfőbb bázisuk.
A legrosszabbon túl vannak
Csakhogy ezután úgy jártak, mint Hitler Ukrajnában: a nép először felszabadítóként üdvözölte őket, ám hamar látták, hogy módszereik még sokkal kegyetlenebbek, brutálisabbak, mint előző elnyomóiké, így szembefordultak velük. Ahogy az ukránok is odáig jutottak, hogy inkább Sztálinért harcolnak, csak a nácik takarodjanak, a moszuliak is inkább az iraki kormány felé fordultak, különösen azután, hogy Obama amerikai elnöknek sikerült egy mérsékelt, a szunniták érdekeit is messzemenően figyelembe vevő iraki kormányt létrehozni Haider al-Abadi vezetésével.
A béke, az egész térségre kiterjedő megoldás még messze van, de a legrosszabbat, az Iszlám Államot sikerült megtörni, ezután már legfeljebb gerillaharcot tudnak folytatni. Moszul békéjének, közigazgatásának, újjáépítésének megszervezése nem lesz könnyű feladat, a város lakói és mindenekelőtt az iraki hadsereg most azért fellélegeztek, megkezdték az örömünnepek sorozatát a romok között.
Marco Rubio szerint sosem szedhet áthaladási díjat Irán.
