A júniusban kitűzöttnél gyorsabban megvalósulhat a bankunió - értékelte az uniós csúcstalálkozó első napja után a történteket a francia államfő. Francois Hollande úgy vélekedett, hogy Európa nem szenved késést, éppen ellenkezőleg, az eredeti elképzeléseknél gyorsabban halad.
Újra működik a német-francia tandem?
"Ennél gyorsabban nem lehet haladni" - nyilatkozott Francois Hollande, aki úgy vélekedett, hogy az euróválság szempontjából már túl van a nehezén az Európai Unió. A francia elnököt sajtótájékoztatóján arról is kérdezték, hogyan sikerült végül közös nevezőre jutnia Angela Merkellel a csúcs előtt felmerült nézeteltérésekkel kapcsolatban. Hollande válaszában kifejtette, hogy az ütemtervvel kapcsolatban végső soron nem is kellett kompromisszumot kötniük, mert kiderült, hogy azonosak az álláspontjaik.
Francois Hollande a tanácskozás után méltányolandónak nevezte a német kormányzat felvetését, miszerint szükség volna egy uniós "szuperbiztosra", aki a túlköltekező tagországok nemzeti költségvetéseit is megvétózhatná. Hozzátette azonban, hogy ez az éjszaka folyamán nem került szóba.
Többszintes felügyelet
Angela Merkel a megbeszéléseket követően ismét hangsúlyozta, hogy a bankfelügyelet létrehozásával kapcsolatban a sebességnek nem szabad a minőség rovására mennie. Az Európai Központi Bank (EKB) elnökére hivatkozva a német kancellár úgy nyilatkozott, hogy az eurózóna közös bankfelügyeletének kiépítése "eltart egy ideig, nem egy-két hónap alatt fog megvalósulni".
A német kormányfő kifejtette, abban állapodtak meg, hogy az eurózóna különféle bankjait a közös felügyelet más-más szintjének rendelik majd alá. Egyes bankok közvetlenül az EKB felügyelete alá kerülnek, másokat viszont a most is működő tagállami bankfelügyeleti hatóságok fognak ellenőrizni az EKB égisze alatt.
A mentőalap sorsa is ettől függ
"A cél egy olyan bankfelügyelet megteremtése, amely méltó erre a megnevezésre" - jelentette ki Angela Merkel, aki megerősítette azt is, hogy a bankok közvetlen feltőkésítése az Európai Stabilitási Mechanizmus bevonásával csak akkor veheti kezdetét, ha a bankfelügyelet gyakorlati megvalósítása befejeződött. A német kancellár azt is támogatja, hogy a tagországok megállapodjanak bizonyos reformokról az Európai Bizottsággal gazdaságpolitikájuk összehangolása érdekében. A "fiskális kapacitásra" utalva pedig kifejtette, hogy bizonyos intézkedések megvalósításához létre lehetne hozni egy "szolidaritási eszközt".
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Kipukkadt: elérhetetlen luxussá válhat a héliumos lufi, Trump háborújának újabb áldozata
15 perce
-
Emelt végkielégítés? Nyugdíj előtt? Ekkor jár
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
körülbelül 1 órája
-
Meglepetéssel indul a nap: gyorsabban nőtt a magyar gazdaság a korábban vártnál
2 órája
-
Komoly tartalékot talált a költségvetésben a GKI
2 órája
-
Nem tágít, miután begyulladt a forint
3 órája
-
Bezárt a bazár: unja a piac az iráni csatákat
4 órája
- Meghalt az MTA egykori elnöke
- Üres az államkassza? – kipakoltak a járókelők
- Törvényben szabályozzák a kormány és Budapest kapcsolatát
- Indulhat a munka, kap wifit a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal
- Kiderült ki az új NAV-elnök
- Kellemes meglepetésre ébredhetett Kapitány István
- Fontos változás jön az üzemanyagárak tájékoztatásában
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- A nap képe: meglepő dolgot művelt Magyar Péter a Parlament lépcsőjén 2026. augusztus 25. 15:25
- Mi történik? Amerikai katonai gép szállt le Moszkvában 2026. augusztus 25. 12:08
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt.
-
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25 -
Tizenegy évesen vette első részvényét, 96 évesen is 140 milliárd dollár sorsáról dönt2026. augusztus 31. 16:22 -
Lakásból indult, ma 15–18 milliárd forintot érhet Gerendai Károlyék magyar sikercége2026. augusztus 31. 16:00 -
Ötvenhárommilliárd dollárt sem fogadott el a PayPal, visszaléptek a vevők2026. augusztus 30. 17:57
További hírek >
-
Fókuszban az AGROmashEXPO kiállításon a szőlészet, pincészet témaköre
08:08
-
Új helyszínen a szabadtéri plakátkiállítás
08:02
-
Megdőlhet az Eurostar-monopólium: új szereplők a London–Párizs vonalon
07:53
-
Mondo Duplantis koncert a budapesti Atlétikai Világdöntő záróprogramjaként
07:13
-
A Japánból érkező turisták a legudvariasabbak
06:29
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Minden magyar állampolgárt érintő fontos változások jönnek holnaptól
2026. augusztus 31. 18:22
-
Több százezer magyar fog Revolut-érmével fizetni?
2026. augusztus 31. 10:54
-
A nap képe: Magyar Péter és Lannert Judit évnyitóra mentek
2026. augusztus 31. 13:39
-
Meghalt az MTA egykori elnöke
2026. augusztus 31. 14:02
-
Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
2026. szeptember 1. 05:46
Nincs szó automatizmusról. 



