Az egykori munkáspárti brit külügyminiszter, David Miliband Twitter-falán osztotta meg, mi a véleménye a hajnalban zárult EU-csúcs első napjáról és arról, hogy Nagy-Britannia elhatárolódott a francia-német megoldástervezet után kidolgozott új kormányközi szerződés támogatásától.
"Egy evezőscsónakba ugrottunk a magyarokkal a másik 25 tagállam szupertankere mellett. Ez gyengeség, nem pedig erő"
David Miliband a Twitteren mondta el véleményét. |
A munkáspárti politikus valószínűleg Sarkozy francia elnök reggeli sajtótájékoztatója alapján írta, amit írt - hiszen akkor még - igen zavaros körülmények között - úgy lehetett tudni, hogy London mellett Budapest sem támogatja az új szerződést. Azóta kiderült, Magyarország más eurózónán kívüli tagállammal egyetemben parlamenti felhatalmazásra vár. A tagállamoknak márciusig van ideje döntést hozni a paktumról, melyet mind a 17 euróövezeti tag támogatott.