3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Már Donald Trump szerint is egyre akadoznak a tárgyalások, pár nap múlva azonban adnak még egy esélyt a párbeszédre.

Az amerikai külügyminiszter Észak-Koreába utazik, hogy kormánya folytassa az atomprogram leállításáról szóló perbeszédet Phenjannal. Mike Pompeo ezen felül októberben ellátogat Japánba, Dél-Koreába és Kínába is, a Kim Dzsongunnal való találkozót helyi idő szerint vasárnap tartják a tervek szerint. Az amerikai kormány szóvivője szerint komoly előrelépéseket jelez, hogy a külügyminiszter idén már negyedszerre fordul meg Észak-Koreában – írja a Reuters.

Pompeo utazása Donald Trump és az észak-koreai vezető találkozója előtt valósul meg, a meghívásra a legutóbbi ENSZ-csúcstalálkozón került sor. A japán, dél-koreai és kínai kormánnyal tervezett találkozók célja, hogy az amerikai kormányzat minél gyorsabban tájékoztassa az érintett feleket a denuklearizációs tárgyalásokkal kapcsolatban.

Ez már szerelem, mégis...

Donald Trump és Kim Dzsongun találkozóját követően az észak-koreai vezető ígéretet tett a közös munkára, azonban még mindig ellenáll Washington követelésének, hogy az ország teljesen száműzze atomfegyvereit és visszafordíthatatlan lépéseket tegyen az atomprogram leállításához. Trump ennek ellenére sikeresnek ítélte a találkozót, állítása szerint pedig levélváltásuk során „szerelembe is estek”.

Mi lett a nagy barátsággal? Észak-Korea ismét szidja Amerikát, mint a bokrot

Az észak-koreai húzd meg – eresz meg politikában, melyben hol hozzádörgölőznek az Egyesült Államokhoz, hol kígyót-békát szórnak rá, most épp utóbbi van soron. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

Észak-Korea ezzel szemben úgy tűnik, ismét hangnemet vált az USA-val lévő kapcsolatokat illetően, a vélemények szerint ugyanis az amerikai szankciók továbbra is csak szélesítik a szakadékot a két kormány között. Annak ellenére, hogy Észak-Korea a párbeszéddel kapcsolatban jó szándékát fejezte ki a kísérleti robbantások felfüggesztésével, nem érkezett ezzel egyenrangú reakció Washingtonból.

Csúfos volt a legutóbbi látogatás

Pompeo legutóbbi látogatása ráadásul kudarcba fulladt, miután a vezető inkább meglátogatott egy krumpliföldet, minthogy egyeztessenek az atommentesítésről. Júliusban az amerikai külügyminiszter kétnapos látogatást tett, hogy megállapodjanak a korábban megtartott csúcstalálkozón aláírt dokumentum részleteiről. KCNA állami hírügynökség szerint Amerika gengszterszerű gondolkodásmódot folytat az egyeztetések során.

Bár ekkor még pozitívan állt az ügyhöz Washington, Pompeo következő, augusztusi látogatását már Trump törölte az utolsó pillanatban és először kommentálta nyilvánosan úgy a helyzetet, hogy a felek közötti párbeszéd kezd zátonyra futni. Washington továbbá megerősítette, hogy továbbra sem tervezi a szankciók enyhítését.

A kommunista diktátor szerelmesleveleket írt Trumpnak, aki bele is zúgott

Donald Trump azt közölte egy választási kampánygyűlésen, hogy először ugyan kemény szóváltás volt közte és Kim Dzsongun között, de aztán beleszerettek egymásba. Gyönyörű, nagyszerű leveleket írt nekem - vallotta be az amerikai elnök. Ami nem jött össze Kim Dzsongun elődeinek, az neki tökéletesen: lóvá tett egy amerikai elnököt, nem is akárhogy. Részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
Makro / Külgazdaság Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:11
Növekedik a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás összege is.
Makro / Külgazdaság 4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:58
Rekordszinten a magyar aranytartalék, mit lép ezután az MNB?
Makro / Külgazdaság Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,9, az előző havit 1,0 százalékkal haladta meg.
Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:51
Erről is döntöttek a kormányülésen.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: megerősítik a magyar részvételt a boszniai békefenntartó műveletben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:34
A kormányszóvivő szavai szerint a Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető biztonsági érdeke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG