2p
Tarlós István szerint a budapestieknek egy fillérjébe sem kerül majd a 3-as metrószerelvények rozsdásodása, a Lánchíd pedig nem alkalmas gyalogoshídnak. A korábbi főpolgármester most Orbán Viktor személyes főtanácsadója.
Karácsony Gergely megválasztott (j) és Tarlós István leköszönő főpolgármester a hivatal átadás-átvételén a Városházán 2019. október 17-én. MTI/Kovács Tamás

Teljesen téves mondatok hangzottak el a 3-as metróról, valamint a főváros adósságáról - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Tarlós István. A korábbi főpolgármester szerint a kocsik korróziós hibáját, amit csak a három prototípus-szerelvénynél fedeztek fel a 37 szerelvény közül, az oroszok garanciálisan kijavítják, az a budapestieknek egy fillérjébe nem kerül. Ahogy arról az Mfor az év elején beszámolt: kivonták a forgalomból a felújított orosz metrószerelvények elsőként érkezett hat kocsiját. A padlólemezeket ugyanis gyakorlatilag felzabálta a rozsda. A 69 milliárdért beszerzett új szerelvényekkel nagyobb a baj, mint gondolták. A BKV december óta kéri az oroszokat, hogy térítsék meg a szétrohadó metrókocsik kárát - már három levelet küldtek az ügyben a Metrowagonmashnak, és egyébként perben is állnak a beszállítóval.

Tarlós jelenleg a miniszterelnök közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős megbízottja; új feladatáról elmondta, Orbán Viktor személyes főtanácsadója lett. Közlekedési és közmű-infrastruktúrák nagyberuházásainak véleményezése az egyik feladata, másrészt állandó kapcsolattartó lesz a kormány, a miniszterelnök és a mérnöktársadalom, elsősorban a mérnöki kamara között. Hivatalos megnyilvánulásokkal azonban a főváros munkájába nemigen akar beavatkozni.

Tarlós István arról is beszélt: szerinte a Lánchíd a városvezetés végső döntésétől függetlenül gyalogoshídnak nem alkalmas (a láncok, a tartók miatt a sétáló turistáknak a jelenlegi útpályáról a panoráma élvezhetetlen), a szerkezet korróziója pedig nem fog attól megállni, hogy az autók helyett csak járókelők, biciklisták fogják használni. Bár azt a kérdést nem kapta meg a Magyar Nemzettől a korábbi főpolgármester, hogy miért nem sikerült semmit előrelépni a Lánchíd felújítása ügyében regnálása alatt, Tarlós István megjegyezte: szerinte vitatható döntés volt 2010 előtt szinte az összes fejlesztési forrást előre elkölteni az M4-es metróra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG