2p
Egyre jobb számokat produkál az elektronikus útdíj rendszer, ráadásul a gyermekbetegségeit is levetkőzte.
Az M7-es autópálya szakaszai is fizetősek. Fotó: Wikipedia.org/Linathrash

 

Idén az első fél évben 90 milliárd forintot hozott az elektronikus útdíj rendszer, amely az elmúlt két évben folyamatosan teljesítette a költségvetés bevételi elvárásait - írta csütörtökön a Világgazdaság a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató közlése alapján. Az utak használatáért összesen 125 milliárd forint folyt be.

Az idei év első felében 5,68 millió e-matricát értékesítettek, az ebből származó bevétel pedig bruttó 34,3 milliárd forint volt. Pest megyei matricából vitték a legtöbbet, a második helyen a Fejér, míg a harmadikon a Győr-Moson-Sopron megyei matricák eladása állt. Továbbra is a heti vignetták a legnépszerűbbek, ebből az első hat hónapban 3,49 milliót adtak el, miközben a megyei matricákból 1,19 millió fogyott.

A havi matricák száma csökken: idén az első félévben 677 ezret adtak el, míg egy évvel korábban 938 ezret. Az éves matricák eladásában nincs érdemi elmozdulás, idén 282 ezer fogyott belőlük.

Szépen hozza az elvártat

Működésének első fél évében – vagyis 2013 júliusától az év végéig – bruttó 78,8 milliárd forint volt a bevétel, 2014-ben egész évben közel bruttó 160 milliárd, idén január 1-jétől június végéig pedig a már említett mintegy bruttó kilencvenmilliárd forint volt az útdíj összege.

Továbbra is a heti vignetták a legnépszerűbbek, ebből az első fél évben 3,49 milliót adtak el, miközben a megyei matricákból 1,19 millió fogyott. A NÚSZ szerint a bevezetetett megyei matricákat elsősorban a havi matricák rovására vásárolják az emberek. A bliccelők aránya az ellenőrzések alapján nagyon alacsony, két százalék alatti.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG