2p
Elemzők 10 százalékos béremelésre számítanak idén.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint februárban a bruttó és a nettó átlagkereset 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a januári 10 százalékos emelkedés után. A 2,9 százalékos februári inflációval számolva a reálkeresetek 7,6 százalékkal emelkedtek a januári 7,5 százalék után. További részletek >>>>

Az adatokra reagálva Ürmössy Gergely, az Ertse vezető makrogazdasági elemzője kiemelte, a bruttó átlagkeresetek 10,7 százalékkal voltak magasabbak idén februárban az egy évvel korábbinál. Ez az ütem jelentős gyorsulás a 2016-os 6,2 százalékos átlagos bővüléshez képest.

Az elemző szerint az idén kitarthat a bérnövekedési ütem tempója, éves átlagban 10 százalék körül lehet, az átlagos infláció elérheti a 2,5 százalékot, így reálértelemben 7-8 százalék közötti keresetnövekedést vár.

2017. februári adatok. Forrás: KSH / Privátbankár.hu

Horvát András, a Takarékbank elemzője is arra számít, hogy az idén 10 százalékkal nőnek a bérek a bérmegállapodás, a minimálbérek 15 százalékos, a garantált bérminimum 25 százalékos növelése, valamint az egyre fokozottabb szakember hiány miatt. Mindez a várt 2,4 százalékos infláció mellett 7,6 százalékos reálbér-növekedést eredményezhet, 2013-tól 2017 végéig pedig összesen 28,3 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 32,3 százalékkal nőhetnek a reálbérek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG