2p
A Tesla vezér pedofilnak nevezte a thaiföldi gyerekek mentéséért felelős brit búvárt.

Igazi cicaharc alakult ki Elon Musk és a barlangban ragadt thaiföldi gyerekek kimentéséért felelős koordinátor között. A Tham Luang-barlangban rekedt gyerekek összesen 18 napot töltöttek fogságban, a világot bejáró hír pedig számos helyről invitált segítséget. A Tesla-vezér elsők között reagált a hírre, két cégétől mérnököket küldött a helyszínre, hogy kiderítsék, tudnak-e valamilyen módon segíteni a gyerekeknek - írja a Bloomberg.

A szakemberek szerint egy légjárat fúrásával is ki lehetett volna menteni a fiatalokat, de a feltaláló egy gyerek méretű tengeralattjárót is készített, ami segíthette volna a mentőfolyamatokat. A SpaceX rögtönzött találmányát azonban nem használták végül, mivel a mentőakció megszervezői nem találták praktikusnak a találmányt, mondván, hogy a szűk járatokban aligha tudott volna biztonságosan mozogni a szerkezet.

Bizonyítani fog Musk

Vern Unsworth brit búvár, a mentőakció egyik kulcsfigurája pedig igencsak élesen reagált Musk ötletére. Elmondása szerint ez nem volt több, mint holmi figyelemfelkeltő PR fogás, és Elon Musk „oda dughatja tengeralattjáróját, ahol fáj neki”, mivel az teljesen hasznavehetetlen lett volna a mentés során.

Elon Musk sem rejtette véka alá véleményét ezek után, a hétvégén ugyanis számos – azóta már letörölt – bejegyzést tett közzé a Twitteren az esettel kapcsolatban – természetesen konkrét nevek említése nélkül. A feltaláló szerint ez a brit férfi ott sem volt a mentés helyszínén, továbbá egy videófelvétellel akarja bizonyítani, hogy a gépezet igenis segítségére lehetett volna a mentés során.

„Bocsi pedopapa, magadnak kerested a bajt (Sorry pedo guy, you really did ask for it) ” – tette hozzá egyik bejegyzésében.  A brit mentőbúvár nem kívánta kommentálni Musk hozzászólásait, de annyit hozzátett: most már azt hiszem mások is látják, milyen ember ő valójában. Ezzel még nincs vége a dolognak – mondta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG