2p
Kihirdették az Év Stadionját. A StadiumDB építészekből álló zsűrije kivételesen magas pontszámmal (9,17 a 10 pontból) a Diósgyőr új stadionjának adta az Év Stadionja díjat, ennyire magas pontszámot még egyetlen stadion sem kapott.

Történetében először nyerte el magyar stadion az Év Stadionja díjat. 

Noha a zsűri a magyar arénát találta a legjobbnak, a közönség díját Oroszország kapta meg.

A zsűri véleménye szerint a diósgyőri létesítmény minden elemében lenyűgőző és messze az összes többi jelölt volt annak ellenére, hogy az indulók között a legkisebb befogadóképességgel rendelkező stadion. A szakemberek úgy vélték, a létesítmény kompakt és stílusos.

Bár a zsűri a legjobbnak találta a Diósgyőr stadionját, a közönség csak a 9. helyet adta a létesítménynek. A top10-be a borsodi aréna mellett a Mol Vidi stadionja is bekerült, a zsűri azonban csak a 8. helyre sorolta és 7,43 pontot kapott a lehetséges 10-ből.

Bár a stadionépítési láz már évek óta tart, és szinte minden nagyobb létesítménynél elhangzik megfogalmazott célként az "Európa legjobb stadionja", a diósgyőri stadion a második létesítmény, mely külföldről is elismerést kapott.

Még 2016-ban a Footballs Top Ten a felcsúti Pancho Arénát választotta meg a világ legszebb luxusstadionjának. Az indoklás szerint a fa belső és a világítás egy igazán gyönyörű hellyé teszi a stadiont, ahol jó focizni.

Összességében tehát megérte annyi pénzt áldozni a diósgyőri stadionra, hiszen nemzetközi szinten is elismerésben részesült. Eredetileg 9,8 milliárd forintból húzták volna fel, a végső számla végül 12,9 milliárdon állt meg - igaz, ez az opciós tételekkel növelt összeg. A stadion kivitelezéséért a Market Építő Zrt. felelt, a költségekbe az állam 4,5 milliárd forinttal szállt be.

Bár a stadion nemzetközi szinten sikert ért el, az átadása után nem kapkodtak a jelentkezők az üzemeltetési jogokért. Az első közbeszerzési eljáráson 2-3 érdeklődő volt ugyan, végül senki vállalta el a feladatokat. A második, hónapokkal később lebonyolított közbeszerzést már eredményesnek tudták nyilvánítani, a végső nyertes azonban nem egy külső vállalkozó lett. A stadion üzemeltetését ugyanis házon belül oldották meg, a Diósgyőr Futball Club Kft. lett ennek felelőse a következő 5 évre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jöhet a SAFE 2? Brüsszelben már a következő hitelprogramot tervezik
Privátbankár.hu | 2026. február 8. 14:58
Újabb, a jelenleg is futó SAFE-hez hasonló hitelprogram indítását vizsgálhatja az Európai Bizottság. A SAFE még tavaszig tart, az érdeklődés túlnőtt a program keretein.
Makro / Külgazdaság Már a rendőrség is keresi a Győrből eltűnt 1,7 milliárd forintot
Privátbankár.hu | 2026. február 8. 12:04
A győri önkormányzat lakáskasszájából eltűnt tetemes összeget gyorsan pótolták, miután híre ment a hiánynak. A polgármester elmondta: már büntetőeljárás kereteiben vizsgálják, mi történt a pénzzel. 
Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG