3p
Sötét hétvégéje volt az Egyesült Államoknak, először a koncertje után autogramokat osztogató Christina Grimmie énekesnőt lőtte agyon egy férfi, majd vasárnap hajnalban egy orlandói melegbárban ötven embert gyilkolt meg egy valószínűleg iszlamista kötődésekkel rendelkező fegyveres. Bár az Iszlám Állam magára vállalta a támadást, nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a férfi valóban hozzájuk tartozott.
Megemlékezők a bár előtt. EPA/JUSTIN LANE

A 29 éves, egyébként amerikai születésű Omar Mateen már 2013-ban az FBI látókörébe került, de több kihallgatás után nem találták veszélyesnek. Ehhez képest a férfi vasárnap hajnalban egy gépfegyverrel és egy pisztollyal felszerelkezve lépett a Pulse-ban bulizó tömegbe, ahol válogatás nélkül lőni kezdett mindenkire - írja a CNN.

Európában eközben már zajlik a labdarúgó Eb, de egyelőre csak szurkolói balhék voltak. Ezekről itt és itt írtunk! >>>

Egy közel háromórás túszdráma után, amely alatt a bent rekedt emberek rokonaiknak próbáltak üzenni, végül a rendőrök egy páncélozott járművel áttörték a szórakozóhely falát, és megölték a merénylőt, aki eddigre ötven emberrel végzett, további ötvenhármat pedig megsebesített.

A hatóságok szerint Mateen jól szervezett volt, aki láthatóan sokat készült a támadásokra, ezért sem meglepő, hogy Barack Obama gyűlöletbűncselekménynek és terrortámadásnak minősítette az eseményeket. Az amerikai elnök szerint a támadás a társadalom bármelyik szegletét érhette volna, de ez egy különösen szívszorító nap az LGBTQ-közösségek számára.

Nem hitték, hogy volt köze az Iszlám Államhoz

Az 1986-os születésű Mateen, aki egyébként afganisztáni származású szülők gyermeke, apja szerint nem volt különösebben vallásos, bár miután a múlt hónapban látott két férfit csókolózni az utcán, több dühkitörése is volt. Arról szülei elmondásuk szerint nem tudtak, hogy biztonsági őrként dolgozó fiuknak bármi köze lett volna dzsihadista csoportokhoz.

A férfi volt feleségét, akitől még 2011-ben vált el a CNN találta meg, az ő elmondása szerint Mateen sokszor agresszívvá vált, illetve valószínűleg bipoláris zavarokkal is küzdött.

Az IÁ felvállalta?

A dark web arab nyelvű szegletében már hétfőn megjelent egy, az ISIS Amaq névre keresztelt hírügynökségére hivatkozó üzenet, amely szerint az Iszlám Állam egy harcosa gyilkolt a floridai melegbárban. A szakértők ennek hitelességében egyelőre még kételkednek, mivel az üzenet szövegezése eltér a terrorszervezettől megszokottól.

Másik letartóztatás is volt

Ezzel párhuzamosan vasárnap Kaliforniában letartóztatták a húsz éves James Wesley Howellt, miután autójában három gépfegyvert, rengeteg töltényt, és bombák előállítására alkalmas anyagokat találtak, a rendőrség információi alapján a férfi az LA Pride felvonulásra készült így. Azt egyelőre nem tudni, hogy ennek az esetnek van-e bármi köze az Orlandóban történt terrortámadáshoz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG