1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Mikolaj Dowgielewicz lengyel Európaügyi miniszter elmondta, hogy az Európai Uniónak 10 napja van, hogy előteremtse azt a 200 milliárd eurót, amelyet az EU-csúcstalálkozó döntése értelmében az IMF-nek kell átutalnia. A miniszter tudomása szerint a kölcsönhöz az eurózóna tagállamain kívül Svédország és Dánia is hozzá fog járulni.

Dowgielewicz az RMF FM lengyel kereskedelmi rádióban nyilatkozva kitért arra is, hogy ebből a Lengyelországra eső rész legfeljebb néhány milliárd, de 10 milliárd eurónál mindenképpen jóval kevesebb lehet, s a kormánynak és a lengyel jegybanknak kell eldöntenie, hogy Varsó kölcsönöz-e ilyen összeget az IMF-nek. A Rzeczpospolita című lengyel lap nem hivatalos értesülésekre hivatkozva hétfőn azt írta, hogy Lengyelország 10 milliárd eurót utalna át a válságba jutott országok megsegítésére.

A 200 milliárd eurós kölcsönről az EU legutóbbi csúcstalálkozóján született döntés: eszerint az euróövezet országai és a többi EU-tagállam ekkora összeggel erősítené meg a valutalapot, hogy az képes legyen támogatni az euróövezet eladósodott gazdaságait.

Nem hivatalos értesülések szerint 150 milliárd eurót az euróövezet országai adnának, a fennmaradó 50 milliárdot pedig az övezeten kívüli EU-tagállamok. Dowgielewicz azonban cáfolta, hogy lenne ilyen megoszlás az euróövezeti és az azon kívüli országok között. A lengyel miniszter elmondta, hogy az összeg nagy részét az euróövezeti országok fogják összeadni, és minden érintett ország konzultálni fog a saját jegybankjával.

A miniszter tudomása szerint az euróövezeten kívül Svédország és Dánia bizonyosan hozzá fog járulni a kölcsönhöz. Hangsúlyozta: nincs semmi rendkívüli abban, hogy az EU a saját költségvetésén keresztül megment egy országot. Korábban így tett Magyarországgal, Romániával vagy Lettországgal.

Dowgielewicz nyomatékosította, hogy az IMF garantálja, hogy visszafizeti a kölcsönzött összeget, hozzátette, hogy nem Olaszországnak, a görögöknek vagy valamilyen más európai nemzetnek adunk kölcsön, hanem - ha ilyen döntés születik - a Nemzetközi Valutaalapnak, amely a világ legstabilabb pénzügyi intézménye.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG