3p

Varsóban volt a tömegmegmozdulás.

Tízezrek tüntettek vasárnap Varsó belvárosában a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt ellen Donald Tusk, a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform elnökének felhívására. A megmozdulás résztvevői transzparenseket tartottak fel, amelyeken egyebek között olyan feliratok voltak olvashatók, mint "Európa, bocsánatot kérünk a PiS miatt". Lech Walesa volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője is részt vett a tüntetésen.

Donald Tusk rengeteg embert tudott megmozgatni. EPA/OLIVIER HOSLET
Donald Tusk rengeteg embert tudott megmozgatni. EPA/OLIVIER HOSLET

A Polgári Platform elnökének "magas árak, lopások és hazugságok, valamint szabad választások és demokratikus, európai Lengyelországért" jelszavakkal meghirdetett felhívását egyébként több ellenzéki párt is követte a kommunista uralom feletti győzelemként értékelt, 1989. június 4-i, első, részben szabad választások évfordulóján.

"Azért vagyunk itt ma, hogy Lengyelország és Európa egésze is lássa erőnket, hogy mennyien vagyunk hajlandók a szabadságért, demokráciáért harcolni, mint 30 vagy 40 évvel ezelőtt. Emberi fejek óceánját látom, fehér és piros zászlók tengerét. Ezrek vagyunk, emberek ezrei Lengyelországgal a szívükben, lengyelek tízezrei, sőt milliói a tévék előtt, aki nem hagyták megtörni és megfélemlíteni magukat" - hangoztatta az ellenzéki politikus.

Rafal Trzaskowski varsói ellenzéki főpolgármester pedig kijelentette, hogy "szabad és bátor emberek közösségét" kell újjáépíteniük. "Demokratikus, nyílt és európai Lengyelországot akarunk" - tette hozzá.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hangsúlyozta: nem spontán civil tüntetésről van szó, hanem azt a lengyel politikai élet "öreg rókái" szervezték. A közösségi médiában közzétett beszédében a lengyel miniszterelnök kiemelte, hogy nincs ellenére a szabad véleménynyilvánítás függetlenül attól, hogy kitől ered.

"Ez a demokrácia szépsége, hogy mindenkinek megvan ez a szabadsága, sőt még keményebb formái is ezen vélemények kifejezésének, amelyek a kormányzatot, valamint azt célozzák, amit a Jog és Igazságosság csapataként teszünk, mindez nem vált ki jelentősebb méltatlankodást bennem.Egy kissé kacagásra késztet, amikor a sok-sok év politikai tapasztalattal rendelkező öreg rókák kormányellenes felvonulást szerveznek, és spontán civil tüntetésként próbálják beállítani" - tette hozzá.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő a Twitteren kommentálta az ellenzéki megmozdulást. "Ma a Polgári Platform elnöke és Lengyelország volt elnöke a kormányzat megdöntésével próbálkoznak, amely szakított a Donald Tusk és Radoslaw Sikorski (korábbi külügyminiszter) által megalkotott, Oroszországgal való kapcsolatok újraindításának politikájával" - írta mikroblogján Müller.

Lengyelországban ősszel várhatók parlamenti választások. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG