2p

De tünetek híján és negatív teszttel már öt nap után is lehet szabadulni a karanténből. Erről is döntött a kormány a tegnapi ülésén.

Február 15-én a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, ehhez nem kell új igazolványt előállítani – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A jövő hónap közepétől az a 18 év feletti személy minősül védettnek, aki megkapta a harmadik oltást, vagy a második oltástól nem telt el még hat hónap.

Az oltási akciót a kormány sikeresnek ítéli. Január első három napján 135 ezer főt oltottak be, ezért ezt az akciót februárban meg fogják ismételni. „Európában az utolsó harmad elején vagyunk az oltottság tekintetében” – mutatott rá a miniszter.

Több döntés is született a kormányülésen. (Fotó: MTI)
Több döntés is született a kormányülésen. (Fotó: MTI)

A kormány tegnap döntött arról, hogy a karanténkötelezettséget 10-ről 7 napra rövidítik, de már 5 nap után tünetek híján és negatív teszttel lehet szabadulni a karanténből. Iskoláknál a felső tagozatnál bevált gyakorlatot kiterjesztik az alsó osztályokra.

A negyedik hullám már leszállóágban van, de megjelent az omikron, emiatt a megbetegedések száma meredeken emelkedni fog – jelezte előre Gulyás. Szerinte az omikron kevésbé okoz olyan súlyos tüneteket, mint a járvány korábbi variánsai, az elsősorban légúti megbetegedést okoz, de a növekvő megbetegedések számával arányosan nem nő a kórházba kerültek és az elhunytak száma.

A normál betegágyak 75 százaléka szabad, szám szerint 8546, a további ágyakon 2261 covid-pozitív beteget ápolnak, 596-an pedig ilyen tünetekkel rendelkeznek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG