2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Társadalmi felzárkóztatási programokra is adott pluszpénzt a kormány a kedd éjszakai Magyar Közlöny szerint.

A határozat szövege szerint a kormány egyetért a  ’Családi Portaprogram’ folytatásával, amelyen belül szervezett keretek között részesülhetnek támogatásban a  vidéken élő, hátrányos helyzetű családok, nyugdíjasok, falvakba költöző rászoruló családok a konyhakertjeik művelése, a kisállattartási gyakorlat megerősítése, valamint az önellátás alapjainak megszilárdítása érdekében; valamint egyetért a ’Mindenki szívében van egy dallam’ alapfokú zenei program folytatásával a  hátrányos helyzetű településeken; ezért összesen több mint 300 millió forint forint átcsoportosítását rendeli el ezen programok javára. 

(Kép: Pixabay)
(Kép: Pixabay)

A Belügyminisztérium társadalmi felzárkóztatást segítő programjain belül a ’roma nemzetiségi szakmai és beruházási támogatások’ jogcímen rendelkezésre álló forrásból 99,913 millió forintot, míg a ’kormányzati infokommunikációs szolgáltatások’ jogcímből 230,086 millió forintot csoportosítanak át ezen programok finanszírozására. A rendelet szerint az így felszabadított források felhasználására a ’Családi Portaprogram’ és a ’Mindenki szívében van egy dallam’ program keretein belül pályázatot írnak majd ki.

Pénzt kapnak a ’Biztos Kezdet Gyerekházak’ is

A határozat szövege szerint a kormány egyetért az  EFOP-1.4.3-16 pályázat keretében fejlesztett ’Biztos Kezdet Gyerekházak’ működési támogatásának központi költségvetési támogatásával a 2022. évtől kezdődően. A kitűzött cél megvalósítása érdekében pedig Varga Mihály pénzügyminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter utasítást kapott arra, hogy szabadítson fel 407,3 millió forintot a majdani gyerekházak működtetésére kiírt pályázatok keretösszegének biztosítására.

(Magyar Közlöny)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 18:11
Belföldön is lenne iskolakezdési támogatás. Vagyonadó, igazságos adórendszer, uniós pénzek 200 ezer forint a nyugdíjasoknak – ezeket ígéri Magyar Péter.
Makro / Külgazdaság Kezdődik: elkezdték emelni az árakat a légitársaságok
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 16:46
Az iráni háború hatására az európai légitársaságok is emelik az árakat. De ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor szerint a kasszakulcsot kérik tőle
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 15:24
Beszédet mondott a nemzeti ünnepen a kormányfő.
Makro / Külgazdaság Újra atomot kaphat Bajorország
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 13:27
Mini erőművek telepítését tervezi a tartományi kormány.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 12:37
Mégis maradhat a szankciós listán két orosz oligarcha.
Makro / Külgazdaság Közel négy évvel él tovább egy budapesti, mint egy észak-magyarországi ember
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 09:51
Hatalmasak a különbségek.
Makro / Külgazdaság 42 milliárd forintot kaptak vissza a pénztártagok
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 09:09
Jelentős emelkedés.
Makro / Külgazdaság A Barátság vezetékhez nem jutott el, mégis hazatér a magyar vizsgálóbizottság
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:31
Orbán Viktor szerint így is elvégezték a feladatukat.
Makro / Külgazdaság Az USA és Japán megállapodott potenciális közös atomenergia-projektjükről
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 12:02
Az Egyesült Államok és Japán megállapodott egy, a Westinghouse és a japán atomenergia-berendezés-gyártók részvételével zajló potenciális közös atomenergia-projektben betöltendő szerepükről – mondta Dan Lipman, a Westinghouse globális üzleti kezdeményezésekért felelős elnöke szombaton a Reutersnek.
Makro / Külgazdaság Segítettek az uniós pénzek is – felminősítette Horvátországot az S&P
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 09:30
Egy fokozattal emelte Horvátország besorolását az S&P Global Ratings.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG