3p
Néhány napja Netanjahu még nálunk jópofizott, most nem árt a saját háza tájára is jócskán odafigyelnie. Szokás szerint a Mecsetek tere van az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában, a belbiztonsági szolgálat attól tart, hogy kicsúszhat az izraeli kormány kezéből az irányítás. Összeszedtük mi történt az elmúlt napokban.
Mit hozhatnak az elszabadult indulatok Jeruzsálemben?

Megint kezdenek elszabadulni az indulatok Izrael és Palesztina között, a konfliktus fő tárgya jelenleg az, hogy a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél az izraeli kormány fémdetektoros kapukat állított fel, óriási felháborodást kiváltva a muszlimok körében.

Összecsapások és lángoló indulatok

Jeruzsálemben és a megszállt területen három palesztin vesztette életét a biztonsági kapuk miatt kialakult feszült helyzetben. A Mecsetek terén a rendvédelmi erők és a palesztinok közötti összecsapásokban mintegy kétszázan sebesültek meg.

Bejelentem, minden szinten felfüggesztek minden kapcsolatot a megszálló állammal az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett cselekményekért, különösen azért, amit Jeruzsálemben az al-Akszánál mecsetnél tettek, ahová fémdetektoros kapukat telepítettek abból a célból, hogy a mecset feletti uralmukat gyakorolják, és megosszák térben és időben - mondta Mahmúd Abbász.

A palesztin elnök emellett a belső ellentétek felszámolására és egységre szólította fel a radikális iszlamista Hamász szervezetet és az összes palesztin frakciót.

Felszólítok mindenkit, hogy hagyjon fel a nyilvános vitákkal és védje meg szent helyeinket és nemzeti terveinket. Felszólítom a Hamászt, hogy oszlassa fel irányító bizottságát a Gázai övezetben, és vegyen részt az általános választásokon - mondta Abbász.

Az elnök indulatos megszólalását az indokolja, hogy a Budapestről frissen visszaérkezett Netanjahu összehívta a biztonsági kabinetet és tovább szigorította az intézkedéseket a Mecsetek terén, így tegnap csak az ötven évesnél idősebb férfiak imádkozhattak a kérdéses mecsetben. Az izraeli hatóságok egyébként a múlt pénteki, két izraeli rendőr életét kioltó, és a Mecsetek teréről indított merényletet követően vezették be az új biztonsági intézkedéseket.

A muzulmán vallási vezetők arra hivatkozva tiltakoznak az imára érkező hívek átvizsgálása ellen, hogy az a status quo, a szent helyen uralkodó korábbi állapot megsértését jelenti. Az intézkedésben az izraeli fennhatóság kiterjesztését látják, noha Izrael szerint csak biztonsági ellenőrzésről van szó.

Aggódnak az izraeli hatóságok is

A nagyobb probléma az lehet helyi sajtóhírek szerint, hogy a detektoros kapuk felállítását Izrael nem egyeztette arab országokkal, meglepetésként érte Jordániát, Szaúd-Arábiát, Marokkót is. A belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét és a hadsereg a kapuk eltávolítását javasolja, vagy gyors politikai egyeztetések lefolytatását róluk a muszlim világgal, mert szerintük ha semmit sem tesznek, akkor nagy az esélye a tovább fokozódó feszültségnek, ami akár ki is csúszhat a rendfenntartók ellenőrzése alól.

Kritikusan fontos tér

A Mecsetek tere ad otthont az iszlám harmadik legszentebb helyének, az al-Aksza mecsetnek, de a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban ezen a téren állt a legszentebb hely, a jeruzsálemi Szentély. Az al-Aksza mecset körzete a történelmi megállapodások értelmében Jordánia kezelése alatt áll, s a kényes egyensúly fenntartását a status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani. Minden változtatás súlyos politikai feszültséget okozhat nem csak a palesztinok körében, hanem az egész iszlám világban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG