3p
Leállíthatják a kitermelést Ukrajnában a magántulajdonú gázvállalatok.

Leállíthatják tevékenységüket a magántulajdonban lévő ukrán gázkitermelő és - szállító vállalatok, miután a kormány rendeletben kötelezte a legnagyobb cégeket, hogy kizárólag a Naftohaz állami energiaipari konszerntől vásároljanak földgázt télen - írta szerdán az ukrán sajtó szakértők véleményét idézve.

A kormány pénteken elfogadott rendeletében előírta az ipari, az energia- és hőtermelő vállalatoknak, hogy csak a Naftohaztól szerezhetik be a működésükhöz szükséges földgázt december 1. és február 28. között. Mintegy 80 vállalatot, köztük a Zaporizssztal fémfeldolgozó kombinátot és a Motor Szics nevű, a világ egyik legnagyobb repülőgép- és helikopter-hajtóműveket, valamint erőművi gázturbinákat gyártó vállalatát is érinti a döntés - írja az MTI.

A kormány lenyomja a vállalkozásokat

A Kapital című ukrán lap azt írta, hogy megdöbbentek a gázkitermelő és gázszállító vállalatok, mert a kormány elvette ügyfeleiket és átadta a Naftohaznak. A kormánynak idén ez már második kísérlete, hogy "lenyomja" a magán gázvállalkozásokat, amelyek az államiaktól eltérően növelték kitermelésüket - emlékeztetett az újság, amely szerint ezúttal sikeres volt a kabinet, több magánvállalkozás kész leállítani tevékenységét a télen.

Vis maior helyzet

Jevhen Palenka, a poltavai gázvállalat pénzügyi igazgatója katasztrófának nevezte a kormány döntését. "A magánvállalatok kénytelenek lesznek vis maior helyzetet jelenteni, mert az új feltételek között lehetetlen folytatni tevékenységüket. Júliusban meredeken emelték a bányászati adót, a mostani döntés a második csapás" - mutatott rá.

A magántulajdonú gázvállalatok nemcsak ügyfeleiket veszítik el, hanem a tározókba sem szállíthatnak földgázt, így az év leghidegebb hónapjaiban kénytelenek leállítani kitermelést, és magától értetődően adót sem fognak fizetni. Fizikailag lehetetlen, gazdaságilag pedig ésszerűtlen lesz a gázkitermelés a magánvállalatoknak - tette hozzá Palenka.

Andrij Zakrevszkij, egy gázipari tanácsadó cég vezetője a piaci viszonyok kikapcsolását vetette a kormány szemére. Kiemelte: a kormány rendeletével megsérti azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik minden fogyasztónak a gázszállító szabad megválasztását. Az utóbbi félév eseményeinek alapján úgy ítéli meg, hogy a kormány meg akarja fojtani a magántulajdonú gázvállalatokat, vagy azért, hogy megszerezze és eladja azokat, vagy egyszerűen "csak azért is".

tönkreteszi a kormányuk
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG