3p
Az elnök végleg ki akarja füstölni a kurdokat az országából. Most Diyarbakir tartományban rendezhet a hadsereg vérfürdőt, miközben a katonák mindent felforgatnak, hogy megtalálják a kurd felkelők rejtekhelyeit. 200 000 diák így iskolába sem tud járni, de a miniszterelnök ígéri: rendbehozzák a szétbombázott tartományt.

Kijárási tilalmat rendeltek el szombaton a délkelet-törökországi Diyarbakir tartomány egy újabb részében a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) felkelői ellen folytatott hadműveletek keretében, és a török légierő csapásokat mért az ottani kurd célpontokra - jelentette az Anadolu állami hírügynökség.

A légierőt is bevetik

A licei körzet 13 településén elrendelt kijárási tilalom indoklásaként a kormányzóság közölte: a katonai beavatkozás során feltérképezik a lázadóknak az érintett terület északi részén lévő hegyvidéki óvóhelyeit és raktárait. A kurd állások koordinátáinak bemérését követően a török légierő vadászbombázói 16 célpontra megsemmisítő csapást mértek.

Az ország főként kurdok lakta részében továbbra is több helyen 24 órás vagy részleges kijárási tilalom van érvényben.A török biztonsági erők médiajelentések szerint már szinte teljesen kiszorították a PKK-t a városokból, elbontották a lázadók barikádjait, betemették lövészárkaikat és megsemmisítették házi készítésű bombacsapdáikat. Legutóbb június 10-én Sirnak városból vonultak ki a tankok.

Felépítik, ami elpusztult

Binali Yildirim török miniszterelnök péntek este bejelentette: a kormány a következő öt évben 35 milliárd lírát (mintegy 3,5 billió forint) szán a konfliktus sújtotta keleti és délkeleti országrész újjáépítésére, valamint az infrastruktúra helyreállítására, s ennek során kiemelt figyelmet szentelnek majd Diyarbakir történelmi belvárosának, Surnak az újjáépítésére.

Az Ihlas török hírügynökség értesülése szerint az összecsapások következtében a 2015/2016-os tanévet 200 ezer diák nem tudta befejezni.

Elhúzódó bevetések

A török haderő 2015 decembere óta átfogó katonai akciót hajt végre a kurd autonómiáért küzdő felkelők ellen az ország délkeleti részében. Az összecsapások során július óta a biztonsági erők több mint 500 tagja halt meg, és a PKK mintegy 7600 lázadóját "tették ártalmatlanná" Törökország határain belül, valamint Irakban, ahol a lázadók főhadiszállása található. Az 1984 óta tartó konfliktusban már mintegy 40 ezren vesztették életüket.

A török-kurd konfliktus két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában robbant ki újra, miután a júniusi választásokon a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elvesztette abszolút többségét, a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) pedig közel 13 százalékkal első ízben bejutott a parlamentbe. A kurdok a békefolyamat újraindításában bíztak, de a Surucban elkövetett véres júliusi merénylet után kurd fegyveresek támadást intéztek a török hadsereg ellen, amelyet azzal vádoltak, hogy nem védelmezi meg a helyi lakosságot. A hadsereg még abban a hónapban tömeges légicsapásokat indított a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki állásai ellen. A júniusi választási kudarca után az AKP-nak koalíciós kormányt kellett volna alakítania, de a tárgyalások elbuktak. Recep Tayyip Erdogan elnök novemberre előrehozott parlamenti választásokat írt ki, amelyen az AKP-nak ismét sikerült abszolút többséget szereznie és ismét egyedül alakíthatott kormányt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetés Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:51
Tavaly szeptember óta nem láttak ilyet.
Makro / Külgazdaság Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:06
Meredeken emelkedik az olajár, csak idő kérdése, hogy a hatások Magyarországra is megérkezzenek?
Makro / Külgazdaság Nincs meglepetés Kínában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:28
Maradnak a rekordalacsony kamatok.
Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG