3p
Az ellenzék kivonult, a függetlenségpártiak megszavazták a Katalán Köztársaságot. A spanyol parlament a katalán kormány feloszlatásáról és előrehozott választásokról döntött.
Ezrek gyűltek össze a katalán parlament körül 2017. október 27-én a szavazás eredményére várva. Fotó: EPA/Marta Perez

Megszavazták a független "Katalán Köztársaság" létrehozását célzó javaslatot a katalán parlament függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában. A titkos szavazáson az indítványt 70 képviselő támogatta igen szavazattal, 10-en voksoltak ellene, ketten pedig üres papírt dobtak a szavazóurnába.

Az ellenzéki Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt, a Katalán Szocialista Párt (PSC) és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) képviselői a szavazás előtt elhagyták az üléstermet, utóbbiak előtte padjaikat spanyol és katalán zászlókkal terítették le.

A döntést hatalmas üdvrivalgással fogadta a barcelonai parlament épületének közelében, az utcán összegyűlt többezres tömeg, amely kivetítőkön követte az ülésteremben zajló eseményeket.

Megy az adok-kapok

A katalán elnök visszautasította az előrehozott választások kiírását, erre a spanyol parlament megszavazta azt az intézkedéscsomagot, amely az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva a katalán kormány feloszlatását és előrehozott helyi parlamenti választások megrendezését tartalmazza.

Tüntetők ünnepelnek a katalán parlament előtt Barcelonában, miután a katalán parlament függetlenségi pártjai megszavazták a független Katalán Köztársaság létrehozását célzó javaslatot. (MTI/AP/Emilio Morenatti)

A spanyol kormány előterjesztését a jelenlévő 262 szenátusi képviselőből 214-en támogatták, 47-en szavaztak ellene, és egy képviselő tartózkodott a voksolásnál. A Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) javaslatait a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt is támogatta.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök már múlt héten bejelentette, hogy a spanyol kormány kezdeményezi a katalán kormány feloszlatását és előrehozott parlamenti választások megrendezését.

Fél éven belül választás lesz

A szenátus most jóváhagyta, hogy a spanyol kormány hat hónapon belül helyi választásokat írhasson ki Katalóniában, ideiglenesen átvegye a katalán kormányzati feladatokat, és 30 napos vétójoga legyen a katalán parlament döntéseivel szemben.

Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök a szavazás után a szenátus folyosóján újságíróknak azt mondta: ami pénteken Katalóniában történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy szükség volt a spanyol kormány intézkedéseinek elfogadására.

"Ez nem csak törvényellenes, ez bűncselekmény" - fogalmazott a kormányfő az MTI híre szerint.

A miniszterelnök egyúttal elmondta, a spanyol kormány meghozza a megfelelő intézkedéseket a törvényesség visszaállítása érdekében, és ezért már péntek délután összeül, hogy döntsön a konkrét lépések végrehajtásáról. A spanyol kormány ma este 6 órakor ül össze.

Az Európai Biztottság egyelőre nem kommentálta a kialakult helyzetet. Részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A Kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG