1p
Spanyolország napokon belül benyújtja hivatalos kérelmét az Európai Uniónak a bankszektor konszolidálását segítő nemzetközi támogatás iránt. A spanyol bankok mentőcsomagjáról még nem tudni, hogy hány milliárd euróra rúg majd. Ugyanakkor szakértők szerint 51-62 milliárd euróra is szükség lehet.

Az euróövezeti országok (Eurócsoport) pénzügyminisztereinek találkozója előtt Luis De Guindos Jurado, gazdasági miniszter megerősítette: most, hogy elkészült a szektor helyzetével foglalkozó, független könyvvizsgálói jelentés, a következő lépés a hivatalos folyamodvány benyújtása lesz.

100 milliárd euróra is szükség lehet

A szakértők aznap kiadott véleménye szerint a spanyol bankágazat megsegítéséhez 51-62 milliárd euróra lehet szükség. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábban 40 milliárd euróra becsülte a spanyol igényt, míg az Eurócsoport feltételesen százmilliárd eurót helyezett kilátásba.

De Guindos elmondta: annak ellenére, hogy a hivatalos kérelem még nem született meg, már megkezdték a részletek kidolgozását az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal (EKB) és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Több miniszter és elemzők is úgy vélekedtek ugyanakkor, hogy megnyugtatná a piacokat, ha mielőbb kiderülnének a spanyol program részletei.

Az Eurócsoport már két héttel ezelőtt jelezte, hogy Spanyolország számíthat a segítségére, és a miniszterek akkor egyetértettek abban is, hogy a támogatás akár a 100 milliárd eurót is elérheti. Jelezték, hogy elképzelésük szerint a tényleges tőkeszükséglet mellett a nemzetközi program egy "biztonsági többletrészt" is tartalmaz majd. Lényegében már döntöttek arról is, hogy a támogatás feltételéül a bankágazat megerősítését szabják, de más gazdasági feltételt nem állapítanak meg.

Már július elején jóváhagyhatják a mentőcsomagot

A pénzügyminiszteri csoportot elnöklő Jean-Claude Juncker a csütörtöki ülést lezáró sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: várakozásai szerint a spanyol kérelem hétfőig megérkezik. Mint mondta, a program pontos összege csak az ezt követő tárgyalásokon tisztázódik majd.

Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse hozzátette, hogy ambiciózus célkitűzésük szerint a programot az Eurócsoport július 9-i ülésén jóvá is tudják hagyni. A bankok szerkezetváltását és feltőkésítését szolgáló, ágazati jellegű programról van szó - mutatott rá.

Klaus Regling, a támogatást ténylegesen nyújtó euróövezeti pénzügyi stabilitási alap (EFSF) vezetője hangoztatta: az EFSF nagyon gyorsan akár nagy összegeket is mozgósítani tud Spanyolország javára. Mint mondta, ebben segít nekik a görög támogatási programok tapasztalata. Görögország, Írország és Portugália után Spanyolország már a negyedik euróövezeti állam, amely támogatásra szorul a mechanizmusból.


A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG