1p
Azonnali, 120 milliárd eurós növekedés paktum elfogadását szorgalmazza Francois Hollande egy francia lap szerint. A francia elnök már erről szóló konkrét javaslatokat is tett több európai kormányfőnek, köztük Angela Merkel német kancellárnak, akinek csütörtökön juttatta el 11 oldalas tervezetét - értesült a Journal du Dimanche. A Paktum az európai növekedésért című tervezetében a nemrég hivatalba lépett Hollande azt szorgalmazza, hogy a növekedési paktumról már az Európai Tanács június végére kitűzött értekezletén döntés szülessen.

A francia elnök szerint a 120 milliárd eurót év vége előtt elő lehetne teremteni - mindenekelőtt a pénzügyi tranzakciók megadóztatásával, amelynek a foglalkoztatást növelő intézkedésekkel kell párosulnia, elsősorban a fiatalok érdekében. Hollande szerint az európai gazdaság újraindításában támaszkodni kell a megújuló energiaforrásokra és a biotechnológiára. A 120 milliárdot Hollande három forrásból teremtené elő: 55 milliárdot az Európai Unió strukturális alapjának átcsoportosításából - fel nem használt pénzekből -, 60 milliárdot az Európai Beruházási Bank révén - ehhez azonban az EBB-nek legalább 10 milliárd euróra lenne szüksége a részvényesektől -, 4,5 milliárdot pedig infrastrukturális projektkötvényekből.

A francia elnök az európai gazdasági válság elleni küzdelem jegyében javasolta a költségvetési hiány féken tartását szolgáló fegyelem lazítását, hogy ezzel megnyíljon a lehetőség a növekedésre. A legerősebb európai gazdaság vezetőjeként Angela Merkel jelezte: nyitott a növekedés erősítésére, de elutasítja az "adósságból finanszírozott" programokat, valamint rövid távon az eurókötvények kibocsátását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG