2p
50 milliárd dollárnyi kínai termékre vet ki 25 százalékos vámot, és azt is büntetik, ha Kína ellenlépéseket tesz.
Donald Trump. (Kép forrása: EPA, Peter Folay)

Donald Trump amerikai elnök pénteken közleményében leszögezte, hogy fontos számára a kínai államfővel fenntartott kitűnő kapcsolat és a két ország viszonya, de a kétoldalú kereskedelem túl régóta igazságtalan.

Ellopták

"A szellemi tulajdon és technológiák ellopására, valamint más tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra tekintettel az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki 50 milliárd értékben Kínából importált, jelentős ipari technológiai értékkel bíró termékekre" - közölte az amerikai elnök, aki arra is figyelmeztette a kínai vezetést, hogy további importcikkekre vethetnek ki vámot, ha az ázsiai ország megtorló intézkedéseket tesz, legyenek azok új vámok bevezetése vagy nem vámjellegű kereskedelmi akadályok felállítása, illetve az exportra termelő amerikai cégeket vagy a Kínában működő amerikai vállalatokat célzó szankciók.

Már a jövő hónaptól

Az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatala közölte, hogy az 50 milliárd dollárnyi termékből 34 milliárd dollár értékben több mint 800 különböző árucikkre már július 6-tól életbe léptetik a megemelt vámtarifát. A maradék 16 milliárd dollár esetében még folynak az egyeztetések.

Elemzők szerint Washington elsősorban azokat a termékeket sújtja vámmal, amelyeknek az előállításához szükséges tudást részben illegálisan szerezte meg Kína.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG