4p
Az amerikai elnök első ízben beszélt az ENSZ-ben, a legfőbb kérdés persze Észak-Korea volt, de azért felvázolta a világ egyéb konfliktusaihoz való szuperhatalmi hozzáállást is. A beszéd heves, szenvedélyes volt, akárcsak egykor Hruscsové, aki még az asztalra is csapott cipőjével, de ugyanakkor ezúttal igen összeszedetten, logikusan beszélt Trump.

A legfontosabb felvetés az volt, hogy ha sokáig fenyegetőzik a rakétaember, ahogy Trump újabban Kim Dzsong Unt nevezi, akkor elpusztítja őt egész országával együtt, hisz nem hagyhatja, hogy komoly veszélyt jelentsen Amerikára, pontosabban hogy ő pusztítson el sok millió amerikait atom-, és hidrogénbombáival. Ezzel egyúttal feltehetően azt is megpróbálta tudatni Kim Dzsong Unnal, hogy nem vár akármeddig, mondjuk addig, amíg a szárazföldi Amerikát ez a veszély fenyegeti.

Amikor nincs más megoldás

Minderre a Reuters szerint kisebb zúgolódás futott végig a termen, de Trump folytatta a beszédet, és elmondta, hogy a rakétaember öngyilkos küldetésben van saját maga és rezsimje számára. Szavai kissé megriasztották a világ vezetőit, pláne hogy előtte az ENSZ főtitkára a háborúk elkerüléséről beszélt. Kétségtelen, hogy vannak helyzetek, amikor nem lehet elkerülni a katonai megoldást: egyes népirtó diktátorokat sem lehetett máshogy eltávolítani, de a legjobb példa talán az Iszlám Állam, melynek megsemmisítésével mindenki egyetért, de ez végkép csak kemény harcok árán lehetséges.

Irán

41 perces beszédében Trump kitért Irán nukleáris ambícióira és regionális befolyására, a Venezuelában kialakuló diktatúrára, az iszlamista szélsőségesek fenyegetéseire és a kubai kormányra is. Ami Iránt illeti, rossznak tartotta elődje, Barack Obama 2015-ös megegyezését az országgal a nukleáris leszerelésről, és azzal vádolta Iránt, hogy titokban továbbra is fejlesztheti atomfegyvereit, és a demokrácia függönye mögött egy korrupt diktatúra leledzik. Nem tudni, miért ennyire ellenséges Iránnal, hisz Rohani elnök, elődjével szemben, úgy tűnik, tényleg demokratikus, világiasabb országot próbál építeni. Macron francia elnök meg is védte a 2015-ös megállapodást.

Venezuela

A venezuelai helyzetet, az ország normális működésének és demokráciájának összeomlását elfogadhatatlannak tartja az amerikai elnök, és arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok szükség esetén további lépéseket tesz. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, és csak nézhetjük, hogy mi történik, tette hozzá. Venezuela reagált: visszautasította a fenyegetéseket és azt mondta, ellenállnak minden amerikai akciónak, még egy katonai támadásnak is. Gyanítjuk, hogy a venéz nép mindazonáltal igen boldog lenne, ha valaki megszabadítaná Maduro elnöktől.

Az ENSZ maga

Az amerikai elnök magára az ENSZ-re is kitért, elkötelezve magát, hogy kormánya támogatja a szervezetet a békére való törekvésben, de bírálta magát az intézményt és a tagokat azért, hogy nem valósul meg az, amiért 1945-ben létrehozták a szervezetet. Ahogy mondta: nem várjuk különböző eltérő országoktól, hogy azonos kultúrát, értékeket vagy kormányzati formát támogassanak, de azt igen, hogy minden ország figyelembe vegye saját népe érdekeit és a többi szuverén ország jogait.

Kétségtelen, hogy valamilyen formában az ENSZ-nek, vagy annak egyes szerveinek, például a Biztonsági Tanácsnak kellene világrendőri funkciókat ellátni, hisz ma már nem lehet abból kiindulni, hogy ami az egyes országokban történik, az belügy, vagy hogy két ország konfliktusa helyi dolog. A világ ma már nem nézheti tétlenül a népirtásokat, etnikai tisztogatásokat és hasonló eseteket, viszont azt, hogy hol és hogyan lépjenek közbe, valakinek meg kell határozni. Miután az ENSZ erre csak esetenként képes, többnyire a nagyhatalmak, közülük is leginkább Amerika dönt az egyes beavatkozásokról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG