3p

Donald Trump amerikai elnök elfogadhatatlannak tartja Anthony Fauci járványügyi szakember óvatosságra intő állásfoglalását, amelyet Fauci kedden a szenátus előtti meghallgatáson fejtett ki.

Fauci, aki az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója, kedden a szenátusban azt hangsúlyozta, hogy "nagyon súlyos" következményei lehetnek a gazdasági élet túl gyors, túl korai újraindításának az egyes tagállamokban. Úgy vélte, hogy a járvány az ősszel ismét fellángolhat.

"Számomra ez elfogadhatatlan válasz" - mondta Donald Trump elnök újságíróknak szerdán délután a Fehér Házban, miközben egyes tagállamok kormányzóival egyeztetett a gazdasági helyzetről. Az elnök elmondta azt is, hogy meglepte őt Fauci véleménye. Az elnök hozzáfűzte, hogy szerinte Fauci doktor "minden oldalnak szeretne játszani". Az amerikai elnök hangsúlyozta: "újraindítjuk az országot, az emberek nyitást akarnak, kinyitnak majd az iskolák is".

Az elnök és Anthony Fauci, a fertőző betegségekkel foglalkozó NIAID igazgatója
Az elnök és Anthony Fauci, a fertőző betegségekkel foglalkozó NIAID igazgatója

Újságírói felvetésére válaszolva a Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök által kedd este előterjesztett, mintegy 3000 milliárd dolláros gazdasági csomagtervet Trump "hamvába holtnak" minősítette. A Pelosi előterjesztette javaslatot - amelyet a republikánusok nélkül, csakis a demokrata párti törvényhozók állítottak össze - már több befolyásos republikánus törvényhozó is elvetette, részben mert olyan elemei vannak, amelyek nemcsak egyes tagállamoknak nyújtanának anyagi támogatást, hanem az országba illegálisan érkezett bevándorlóknak, vagy a marihuánát forgalmazó üzletek tulajdonosainak is.

Az elnök egyébként megemlítette az újságíróknak azt is, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek igénybe vették a gazdaságélénkítő csomagtervben szereplő kormányzati támogatást a munkahelyek megőrzéséhez, de aztán elbocsátották dolgozóikat, vissza kell fizetniük a támogatás összegét, ellenkező esetben pernek néznek elébe.

Közben a Kormányzók Országos Szövetsége kétpárti közleményben sürgette a szövetségi kongresszus törvényhozóit, hogy tegyék félre pártszimpátiáikat és ezektől függetlenül igyekezzenek segíteni a gazdaságilag bajban lévő tagállamokon. "Ez nem a piros vagy a kék tagállamok válsága, ez nem a republikánus vagy demokrata pártállásúakat, hanem az amerikaiakat veszélyezteti" - fogalmazott a közleményben Larry Hogan, Maryland republikánus kormányzója, a szövetség soros elnöke. A közlemény hangsúlyozta, hogy "a nemzet kormányzói számítanak a vezetők összefogására Washingtonban".

Szerdán 14 tagállam republikánus igazságügyi vezetői levelet intéztek Trump elnökhöz, azt javasolva, hogy a tagállamok a szövetségi hatóságokkal közösen - mintegy perközösséget alkotva - vonják felelősségre Kínát a koronavírus-járvány okozta károkért. A levél szerint "a kínai kommunista kormány" nem szolgáltatott információt, vagy eleve félrevezető információkat közölt a vírusról, amely szétterjedve világjárványt okozott. "A Covid-19 minden tagállamunknak súlyos károkat okozott, sok állampolgárunk szenvedett és meghalt a járványban - fogalmazott Ashley Moody floridai és Alan Wilson dél-karolinai főügyész. A levelet Alaszka, Arkansas, Georgia, Indiana, Kansas, Kentucky, Louisiana, Montana, Nebraska, Nyugat-Virginia, Oklahoma és Tennessee főügyészei írták alá.

Ashley Moody újságíróknak telefonon azt nyilatkozta: egyelőre tanulmányozzák a szövetségi és tagállami törvényeket annak érdekében, hogy feltárják, milyen jogi lehetőségek állnak rendelkezésre Kína felelősségre vonásához.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG