2p
Nem unatkozik mostanában az amerikai elnök, egyik botrányos találkozót követi a másik.
Erdogan török elnök

A török elnök komoly feszültségek közepette látogatott el a Fehér Házba, a két ország közt több vitás kérdés is feszül, legyen szó akár Fethullah Gülen kiadatásáról, vagy arról, hogy Amerika fegyverrel is támogatja a kurd milíciákat az ISIS elleni harcban – írja az NBC.

A tárgyaláson a hírek szerint Trump ismét megismételte, hogy támogatja Törökországot a terrorizmus elleni harcban, külön megnevezve az Iszlám Állam mellett a Kurd Munkáspártot (PKK), amelyet a török kormány terrorszervezetként tart számon.

Trump szerint egyébként Törökország vezető szerepet vállal a szíriai öldöklés megállításában, amiért az Egyesült Államok igen hálás. Az amerikai elnök egyúttal úgy fogalmazott, hogy a szíriai háború az egész világ lelkiismeretére nehezedik, és minden olyan törekvést, amely a megállítására szolgál, támogatni kell.

Erdogan már nem fogalmazott ilyen finoman, egyrészt mélyen elítélte a kurdok szíriai offenzíváját, másrészt kifejezetten lelkesen beszélt Trump győzelméről. A török államfő szerint ugyanis megválasztása új törekvéseket, elvárásokat és reményeket hozott a Közel-Keleten.

A mindkettőjük által nagyon őszintének nevezett beszélgetés közös sajtótájékoztatóján előkerült a napokban kirobbant kiszivárogtatási botrány is, Trump ismét úgy fogalmazott, hogy a Lavrovval történt találkozó nagyon sikeres volt, noha arra ismét nem jött válasz, hogy Oroszország miért nem egyenrangú tárgyalópartnert küldött. A témáról itt írtunk bővebben. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG