2p
Donald Trump rendeletet adott ki hétfőn a mesterséges intelligencia kutatásáról és fejlesztéséről.

Az amerikai elnök ebben arra utasította a szövetségi kormányzati hivatalokat és ügynökségeket, hogy - kiemelt fontosságúnak tekintve a mesterséges intelligencia (angol betűszóval: AI) fejlesztését - bocsássanak rendelkezésre nagyobb erőforrásokat és biztosítsanak több beruházást a kutatás-fejlesztéshez, tegyék lehetővé szélesebb körben a hozzáférést a szövetségi adatbázishoz és számítógép-kapacitásokhoz, kínálják a megfelelő képzési programokat, ösztöndíjakat, továbbá készítsék fel az embereket a mesterséges intelligencia új korszakára.

Az Amerikai AI Kezdeményezés néven aláírt elnöki rendelet egyúttal szorgalmazza, hogy a szövetségi hivatalok és ügynökségek, miközben nagyobb hozzáférést biztosítanak a kormányzati adatbázisokhoz és a számítógépes rendszerekhez, őrizzék meg ezek biztonságát, bizalmas jellegét.

Arra is felhívja az érintetteket, hogy "védjék meg a polgári szabadságjogokat, a jogot a magánélethez és az amerikai értékrendet". A dokumentum nem tartalmaz a finanszírozásra vonatkozó részleteket. A kormányzat álláspontja, hogy a kongresszusnak kell előteremtenie a szükséges összeget.

A Fehér Ház szerint a mesterséges intelligencia fejlesztése "kulcsfontosságú a jövő iparágainak megteremtéséhez", például önjáró autók és ipari robotok gyártásához, betegségek diagnosztizálására alkalmas algoritmusok megalkotásához.

Növelni akarják az előnyt

Az elnöki rendelet célja, hogy megőrizze az Egyesült Államok jelenleg meglévő előnyét a mesterséges intelligencia kutatásában és fejlesztésében. Elemzők és a tudományos élet szereplői ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy Amerika még mindig világelső az AI terén, de más országok is erőteljesen beruháznak, és felzárkózóban vannak. Elsősorban Kínát említik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG