2p
A demokraták megnyerték a képviselőházi választást, ez immár tény.

Drew Hamill, Nancy Pelosi leendő demokrata kongresszusi házelnök stábjának egy tagja Twitteren jelentette be, hogy Donald Trump felhívta Pelosit, és gratulált az elért eredményhez, valamint megköszönte a beszédében tett mérsékelt kijelentéseket.

Pelosi korábban arról beszélt, hogy a választóknak köszönhetően komoly sikert arattak, és új korszak kezdődik meg Amerikában. Emellett a kampányígéretekről is beszélt, így biztosan komolyabb fékeket állítanak Donald Trump hatalma elé, valamint a gyógyszerárakat is csökkentenék, és az egészségügyi reform is újra terítékre kerül majd.

A politikusnő szavaiból az is kiderült, hogy biztosan nem indítják meg az „impeachment”-eljárást addig, amíg erre Robert Mueller orosz beavatkozást vizsgáló különleges ügyész nem szolgáltat indokot, azaz egyelőre Donald Trump leváltása nem kerül terítékre. Más kérdés, hogy az elnök lemondásra kényszerítéséhez szenátusi többségre is szükség lenne, ezt pedig biztosan nem fogják megszerezni a demokraták.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
Makro / Külgazdaság A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG