5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az ukrán konfliktus elhúzódásával járó bizonytalanság már nemcsak a gazdaságra, hanem a mentális egészségünkre is hatással van. Ahogyan a Covid első szakaszában, úgy a cégeknek most is kiemelt figyelmet kell fordítania a munkavállalók mentális állapotára, hogy zavartalanul és hatékonyan tudjanak dolgozni. A K&H HR vezetője megmutatja azokat az eszközöket, amelyekkel a munkáltatók a jelenlegi környezetben motivációt és pozitív jövőképet tudnak nyújtani dolgozóiknak – akár otthoni munkavégzés mellett is.

Az elmúlt két év egészségügyi és anyagi bizonytalansága komoly mentális terhelést okozott, és amikor már úgy tűnt, hogy túl vagyunk mindezen, a katonai konfliktussal az aggodalom új szintre emelkedett. Ez olyan pszichológiai nehézséget jelent sokaknak, ami a munkavégzésre is hatással van. Kínaiul még új szót is alkottak, amely azt jelenti: nem tudok a munkára koncentrálni az orosz-ukrán válság miatt.

 

A háborús stressz komoly nyomás a munkavállalókon. Fotó: Depositphotos
A háborús stressz komoly nyomás a munkavállalókon. Fotó: Depositphotos

„A munkavállalók számára most mindennél jobban felértékelődik a biztonság, a stabil jövőkép. A HR-nek ezért – a vezetőség bevonásával – az értékelés, a fejlesztés és a motiválás új rendszerét kell felépíteni, hogy a szervezet a jelenlegi környezetben is hatékony maradjon. Mindezt a hibrid munkavégzés mellett. Hiszen, bár visszatértünk az irodába, azon szakmák esetében, ahol lehetőség van otthonról dolgozni, nem valószínű, hogy eltörlődik a home office. Ez ugyanis ma már nem kényszer, hanem lehetőség a kollégák számára, hogy egyéni preferenciáik alapján egyensúlyt teremtsenek munka és magánélet között” – mutatott rá Végh József, a K&H HR igazgatója arra, miben rejlik most a legnagyobb kihívás a munkáltatók számára.

Hogyan motiválhatók a munkatársak és erősíthető meg biztonságérzetük?

  1. A vezető személyes jelenléte: ahogyan a Covid elején, most ismét eljött az a pont, amikor a cég vezetői kritikus szerepet kapnak. A dolgozók biztonságérzetet ugyanis nagyban erősíti, ha a vezető, személyesen jelen van, elérhető és pozitív jövőképet mutat. Itt pedig ne csak a formális megbeszélésekre gondoljunk, hanem olyan informális alkalmakra, mint például az együtt ebédelés, kávézás a kollégákkal.  
  2. Gyors alkalmazkodási lehetőség megteremtése: az alkalmazott és a munkáltató számára egyaránt kihívást jelentenek a borzasztóan gyorsan változó gazdasági körülmények. A munkaerőhiány és a cégek véges pénzügyi mozgástere azonban behatárolja a lehetőségeket, ezért érdemes most fokozottabban a dolgozók képzésére, fejlesztésére koncentrálni. A Randstad 2022-es felmérése szerint a munkavállalók csupán 25 százaléka vett részt tavaly képzésben vagy kapott lehetőséget a fejlődésre, bőven van tehát tér a meglévő humánerőforrás fejlesztésére. A digitális készségek bővítése, egy új szakterület ismereteinek elsajátítása vagy egy másik munkaterület kipróbálása pedig több előnnyel is jár. Nemcsak a kollégák számára nyújt biztonságot és lehetőséget arra, hogy kiteljesedjenek abban, amiben igazán jók, hanem a cégnek is előnyt jelenthet egy hirtelen piaci változáshoz való alkalmazkodásnál.
  3. Gyakori értékelés, visszajelzés: a visszajelzések és a célkitűzések hiánya könnyen kiégéshez vezethet, ezért felejtsük el az éves értékelést, és akár negyedévente szánjunk erre időt. Az egyéni feladatok és célok gyakoribb átbeszélése a home office mellett különösen indokolt lehet, hiszen nemcsak a bizalmat erősíti mindkét félben, hanem egy későbbi előléptetéshez, a hosszú távú karrierépítéshez is elengedhetetlen.
  4. Csapatkohézió erősítése: ne csak a csapatépítésre gondoljunk, hiszen az ma már szinte minden cég számára egyértelmű, hogy a kollégák közötti jó kapcsolat hatékonyabbá teszi a munkavégzést. Érdemes a mindennapok részévé tenni a csapatok és munkaterületek közötti átjárhatóságot, vagy akár csoportokon, szakterületeken átívelő közös projekteket indítani. Ezzel a munkatársak jobban megismerhetik egymást, és az új, inspiráló feladatok erősítik a cég iránti elkötelezettséget is.
  5. Mentálhigiénés szakemberek bevonása: a következő hónapokban ismét fontos szerepet kap, hogy a cégek személyesen és online is lehetőséget biztosítsanak a kollégáknak mentális támogatás igénybevételére. A pszichológusok és egyéb szakemberek egyrészt abban tudnak szakmai segítséget nyújtani, hogy munkatársaink miként  dolgozzák fel a globális eseményeket, másrészt hogy mire érdemes fókuszálni a személyes fejlődésükben, hogyan tudnak kiteljesedni azon a területen, amiben igazán jók.
  6. Társadalmi hasznosság: a bizonytalan helyzetben még jobban felértékelődik a cégek társadalmi szerepvállalása, amit már a Covid idején is megtapasztaltunk. A dolgozók ugyanis elkötelezettebbek azon vállalatok felé, akik aktívan tesznek olyan társadalmi és környezeti ügyekért, amelyeket ők maguk is fontosnak tartanak. Az ukrán menekültek segítésére vagy a fenntarthatóbb jövőért szervezett vállalati programokba ezért érdemes a dolgozókat is aktívan bevonni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG