Amikor úgy tűnik, hogy minden borzalmas - elég csak a tovább húzódó pandémiára, a szomszédban zajló háborúra, a klímaváltozásra, és az elszálló inflációra gondolni - a remény megtartása az egyik legnehezebb és legfontosabb feladatunk. Ez pedig különösen nagy kihívás, hiszen miközben el kell fogadnunk, hogy nem tudhatjuk a jövőt, abban is hinnünk kell, hogy a dolgok majd egyszer jobbak lesznek, különben könnyedén elveszíthetjük a motivációt a mindennapi életünkben felmerülő feladatok ellátásra is.
Ahhoz azonban, hogy tudjunk hinni abban, hogy minden jobb lesz egyszer, meg kell értenünk a remény természetét. Shane Lopez, a Gallup vezető kutatója tanulmányában úgy definiálta a reményt, mint az „abba vetett hitet, hogy a jövő jobb lesz, mint a jelen, mivel meg van bennünk az erő, hogy jobbá tegyük”.
De hogyan kényszeríthetjük rá magunkat, hogy akkor is reménykedjünk, amikor minden pocséknak tűnik? A Harvard Business Review az ehhez szükséges tudatossághoz adott tanácsokat.
Szép (reális) jövő
Gyakran azt hihetjük, hogy a világ megállíthatlanul rohan egy katasztrófa felé, azonban ha ezt a sötét jövőképet elfogadjuk, lehetetlen bármiben reménykedni. A szakértők szerint ezért fontos, hogy tudatosan egy reális, ugyanakkor optimistább jövőképre fókuszáljunk, mert a negatív gondolatoknak mind a fizikai, mind a mentális állapotunkra hatással vannak. Ha többször és élénken elképzelünk egy sivár jövőt, az kihat teljesítményünkre, hangulatunkra, sőt fiziológiánkra is – azaz igen komoly árat fizetünk egy olyan rossz forgatókönyvért, amely talán sosem valósul meg.
De hogyan valósítható meg mindez a gyakorlatban? Először is írjunk le olyan konkrét képeket, ahogy a negatív jövőt látjuk, például: „2024-et írunk, és még mindig a hálószobámból dolgozom” – ezen konkrét szituációk felvázolása után pontosan gondoljuk végig, hogy mely életképhez milyen érzelmek kötődnek, és rágjuk át magunkat ezen. A negatív gondolatok pontos behatárolása és megértése egyértelműen segít abban, hogy ne legyen „hatalmuk” fölöttünk a mindennapokban.
Ezután képzeljük el a lehető legjobb jövőképet, azt, hogy milyen lenne az életünk két év múlva, ha minden a terveink szerint alakulna. Írjunk magunknak egy levelet a „jövőbeli önmagunktól”, és írjuk le részletesen, hogy milyen az élet a jövőben, mivel ez segít abban, hogy konkrétan vizualizáljunk egy pozitív jövőképet. Az erre irányuló kutatások arra az eredményre jutottak, hogy a pozitív, konkrét jövőkép felvázolása minél részletesebben hatékony ellenszernek bizonyult a reményvesztés ellen.
Haladva az úton
Peter Jensen, az a sportolók mentális teljesítményének fejlesztésével foglalkozó sportpszichológus edző, aki több mint 100 olimpiai érmessel dolgozott együtt, mindig úgy kezdi a terápiát egy új sportolóval, hogy elővesz egy papírlapot, és az egyik sarokba a sportoló végső célját írja fel, míg a másik másikra azt, ahol most tart. A két pontot összekötő vonal jelképezi a cél eléréséig megteendő utat, megjelölve először a legnagyobb mérföldköveket, majd a kisebb állomásokat. Ez a kis részekre szedett ábrázolás segít abban, hogy a felkészülési munka során a sportoló mindig arra tudjon fókuszálni, hogy mi a következő, lehetséges legjobb lépés.
A Harvard Business Review szakértői azt tanácsolják, hogy Jensen módszerét ültessük át a mindennapokba is: vázoljuk fel magunknak, hogy hol tartunk most, és mi az, amit el szeretnénk érni, majd határozzuk meg, hogy mi az ehhez szükséges következő lépés. Mindezek meghatározásához plusz segítséget jelenthet, ha az alábbi kérdések megválaszolására külön figyelmet fordítunk:
- Van valami, amit többet, kevesebbet vagy nagyobb következetességgel kellene tennem?
- Van olyan kapcsolat, amelyet ki kell építenem, meg kell erősítenem vagy meg kell szakítanom?
- Van olyan készség vagy képesség, amelyet el kell sajátítanom?
A kudarc nem vereség
Ahhoz, hogy ellenálljunk a rossz gondolatoknak, és megőrizzük a reményt, még egy fontos képesség gyakorlására szükség van: tudnunk kell megbékélni azzal, hogy a legjobb tervezés és optimizmus ellenére sem tudjuk irányítani vagy megjósolni a jövőt. Ezért egy olyan világban, ahol egymást érik a negatívabbnál negatívabb események, meg kell értenünk, hogy a kudarc nem azt jelenti, hogy vereséget szenvedtünk, csupán azt, hogy más irányból kell megközelíteni azt a jövőképet, amely a reményeink szerint jobb lesz, mint a jelen.
Kína közvetítésével közeledhet egymáshoz a Hamász és a Fatah. 
