3p
A szíriai tűzszünet összeomlása után Aszad elnök erői orosz támogatással Aleppó teljes megszerzésére törekedne, amit most már Amerika nem hagyhat szó nélkül, hisz ez az eddigi hozzávetőleges status quo felborulását jelentené. A tervek szerint más területeken támogatnák meg az ellenzéki erőket.
Bassár el-Aszad (kép forrása: EPA)

Aleppó városának megszerzése olyan aránytalan előnyhöz juttatná Aszad rendszerét és így a mögötte álló orosz erőket, ami Amerika számára már vállalhatatlan pár héttel azután, hogy a két nagyhatalom együtt próbált összehozni egy tűzszünetet, sőt közös hadműveleteket terveztek. Most újra egymás ellen fordulnak, és ha nem is közvetlenül csapnak össze, eltérő területeken próbálnak előnyökhöz jutni. Az Iszlám Állam maradéka most úgy tűnik, nem izgat senkit.

Az igazi ellenségek

A Reuters szerint az Obama kormányzat gondolkozni kezdett azon, milyen konkrét lépésekkel kompenzálhatná az esetleges aleppói veszteséget, ami nem is közvetlen veszteség számára, hanem a tűzszünet idejére elért egyensúlyi helyzet felborulása. Kétségkívül kínos, ha egy megállapodás kudarca után a másik fél azonnal nagy előnyre tesz szert, és minden jel arra vall, hogy a fő konfliktus, akárcsak 5 éve, most is Aszad szír diktátor és a különféle ellenzéki erők között van, és miután a két szuperhatalom a két ellentétes fél mögött áll, egymással is szembekerülnek, hiába próbálkoztak tűzszünettel. A közös ellenség, azaz az Iszlám Állam elleni összefogás csak illúzió.

Mit tehetnek?

Egyelőre csak ennyi történt, hogy Kerry külügyminiszter az oroszokkal való tárgyalások megszakításával fenyegetőzött, de ennek az adott helyzetben nincs nagy jelentősége, hisz úgysem jutnak semmire a tűzszünet összeomlása óta. Kormányzati tanácsadók azonban ennél komolyabb reagálást szeretnének, a keményebb odaszólástól kezdve az erő alkalmazásáig. Szóba kerülhet az is, hogy a környék szunnita államainak hagyják, hogy a felkelőket az eddigieknél komolyabb fegyverzettel lássák el.

Felmerült, hogy Aszad valamelyik légibázisát bombázzák, ez azonban azt a kockázatot hordozza, hogy az oroszokat is eltalálhatják. Olyan megoldás viszont kizártnak tekinthető, ami amerikai katonák tömeges bevetésével járna, hisz ilyesmibe már nem megy bele a négy hónap múlva távozó Obama elnök. Obamát amúgy is bírálják azért, hogy még évekkel ezelőtt célként tűzte ki Aszad eltávolítását, de ezt nem követték a megvalósításhoz szükséges határozott lépések, mint például a lázadók sokkal eredményesebb felfegyverzése vagy a környékbeli szövetségesek támogatása ebben, nem is beszélve az amerikai erők közvetlen bevetéséről, még mielőtt az oroszok katonailag Aszad mögé álltak volna egy évvel ezelőtt.

A reális lehetőségek

Így viszont szakértők szerint a reális lehetőségek a következők: a felkelők további fegyverzettel, esetleg légicsapásokkal való megtámogatása Aleppótól távolabbi területeken, ami Aszad erőit és az oroszokat visszariasztaná a további előrenyomulástól. Ráadásul arra is vigyázni kell, hogy a fegyverek ne kerüljenek az Iszlám Állam kezébe. Emellett az is felmerül, hogy további speciális amerikai erőket küldenek, hogy kiképezzék és irányítsák a lázadó és a kurd erőket, esetleg további tengeri-, és légierőt telepítsenek a térségbe.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG