3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

  • Jóváhagyta programnyilatkozatát hétfői ülésén az új, Robert Fico vezette pozsonyi kormány. A dokumentum szerint az Ukrajnában zajló konfliktus olyan megoldását támogatják, amely a nemzetközi jogon alapul, és tiszteletben tartja Ukrajna függetlenségét, területi egységét és önvédelemre való természetes jogát. Szerintük az ukrajnai helyzet azt mutatja, hogy a konfliktus katonai megoldására nincs kilátás, és a szlovák kormány a nemzetközi közösségnek a tűzszünethez és béketervekhez vezető kezdeményezéseit fogja támogatni. A programnyilatkozat egy másik pontjában leszögezik: a kormány szociális-gazdasági céljai nem teszik lehetővé a védelmi célú kiadások növelését.
    Robert Fico szerint nincs esély a katonai megoldásra. Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
    Robert Fico szerint nincs esély a katonai megoldásra. Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
  • Felavatták Romániában hétfőn a holland, dán, amerikai és román együttműködéssel megalapított Európai F-16-os Kiképzőközpontot (EFTC), ahol a román és más NATO-szövetséges katonák mellett az ukrán hadsereg pilótáit fogják felkészíteni az F-16-os harci gépek használatára. Az ukrán pilóták az európai államok által Ukrajnának adományozott F-16-os harci gépekkel fognak repülni, kiképzésük várhatóan hat hónapig tart. A romániai kiképzőközpontba a múlt héten érkezett meg öt holland F-16-os harci repülő.
  • Három ember életét vesztette orosz rakétacsapásokban a dél-ukrajnai Herszonban helyi közlések szerint. Állítólag a város központi részét érte támadás. Az orosz csapatok tavaly év végén kivonultak a városból, de mostanában rendszeresen lövik a a feladott területeket, írta a The Guardian.
  • Nyitott a párbeszédre az ukrajnai rendezés ügyében Vlagyimir Putyin orosz elnök, de fontosnak tartja az eredményességet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak nyilatkozva. Olaf Scholz német kancellárnak azzal a nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a Putyinnal való tárgyalás lehetőségéről szólt, azt mondta, hogy "aligha mondható el, hogy a mérleg nyelve az orosz érdekek figyelembevétele felé billenne".
  • Az orosz védelmi minisztérium hétfőn kiadott hadijelentése szerint az orosz erők az elmúlt nap folyamán négy ukrajnai frontszakaszon 11 rohamot vertek vissza, ennek során több mint hétszáz ukrán katona esett el vagy sebesült meg.
  • A "Donyecki Népköztársaság" legfelsőbb bírósága hétfőn 30 évi szabadságvesztésre ítélte Oleh Zavaleckijt, az ukrán tengerészgyalogság volt szakaszparancsnokát, amiért tavaly márciusban Mariupolban négy civilt saját kezűleg, további kettőt pedig a társaival közösen agyonlőtt, írta az MTI.
  • A kormány továbbra sem járult hozzá az ukrajnai fegyverszállítások európai uniós finanszírozásához, s ez mindaddig így lesz, amíg nem kap garanciát arra vonatkozóan, hogy az ukrán hatóságok nem veszik fel többé koholt vádak alapján valamely magyar vállalatot a háború nemzetközi szponzorainak listájára - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
  • Katonák és rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közös akció keretében erőszakkal mozgósítottak hadköteles férfiakat Ungvár egyik hostelében, közöttük egy buszsofőrt is. A buszsofőr az ungvári Monada hostelben szállt meg, ahová november 11-én, szombaton éjjel 1 óra 30 perc körül rendőrök és katonák hatoltak be, igazoltatták az ott tartózkodó férfiakat, majd a hadköteleseket elhurcolták.

    (Forrás: MTI, The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG