5p

Az Egyesült Arab Emírségek kormánya találkozót akar szervezni Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között. A felek novemberben ülhetnének egy asztalhoz Dubajban az ENSZ ottani konferenciáján.

A legfrissebb információk szerint az ukrán hadseregnek sikerült újabb hídfőt foglalnia a Dnyeper (Dnyipro) keleti partján, Kozacsi Laherinél. A katonai térképek szerint a település egy részét is elfoglalták. 

  • Csecsenföld fővárosa, Groznij testvérvárosi kapcsolatot létesített a megszállt Mariupollal – jelentette be a város polgármestere. Akárcsak Mariupolt, a csecsen fővárost is porig rombolta az orosz hadsereg, így az város vezetése átadhatja tapasztalatait az újjáépítésről.
  • Az orosz hatóságok Moszkvában bemutatták azt az új általános iskolai tankönyvet, amely igazolni próbálja az Ukrajna ellen indított orosz agressziót és azzal vádolja a Nyugatot, hogy el akarja pusztítani Oroszországot.

Rengeteg orosz harci jármű eltűnt.
Rengeteg orosz harci jármű eltűnt.

 

  • A legnagyobb ismert oroszországi katonaijármű-raktárban tárolt tankok és más harcjárművek közel fele eltűnt azóta, hogy az orosz hadsereg megtámadta Ukrajnát – derül ki a korábban készült és a friss műholdas fotók összehasonlításából. A Vagzhanovo depó Burjátföldön van, Szibéria keleti részén. Számos tanknak hiányzik a tornya. Ezeket vélhetően pótalkatrészként használták fel a sérült harckocsik javításánál.
  • A háború kitörése óta először júliusban csökkent az orosz áruk kivitele Kínába – jelentette a Reuters a kínai vámadatokra hivatkozva. Az orosz export 2023 júliusában nyolc százalékkal maradt el a 2022.júliusitól. Értéke 9,2 milliárd dollár volt.
  • Karin Kreissl, aki 2017 és 2019 között Ausztria külügyminisztere volt, egy orosz faluban tölti a nyaral a helyi médiumok szerint. Kreissl 2018-ban az osztrák lapok címlapjaira került azzal a fotóval, amelyen az esküvőjén Vlagyimir Putyinnal, Oroszország államfőjével táncol. Civilként 2021-ben helyet kapott a Rosznyefty olajvállalat igazgatóságában, majd 2022 májusában lemondott posztjáról. Idén nyáron kecskék és más háziállatok társaságában a Moszkvától 350 kilométerre délkeletre lévő Petrusovo faluban tölti az idejét. 
  • Az orosz állami hírügynökség, a Rosszija Szegodnja meg akarja szerezni az Eho Moszkvi rádióállomás-márkát. Már be is nyújtották az ezzel kapcsolatos kérvényt az illetékes hatóságnak. A liberális irányultságú Eho Moszkvit a háború kitörése után tiltották be azzal a váddal, hogy hamis információkat terjeszt az orosz katonaságról. Frekvenciáit a Szputnyik Radio vette át, amely bizonyára nem követi el ezt a hibát. 
  • Az oroszországi mozik elkezdték vetíteni az amerikai Warner Bros filmstúdió nyári szenzációját, a Barbie című filmet. Ehhez kalózkópiákat használnak. Az orosz filmterjesztő vállalat tavaly óta importálja Kazahsztánból a hollywoodi filmek másolatait a jogtulajdonosok engedélye nélkül.
  • Nyugati szakértők egyre inkább kételkednek abban, hogy az ukrán hadsereg jelentős területeket tud felszabadítani a nyár elején indított ellentámadásával – írta a CNN négy vezető amerikai és európai tisztviselőre hivatkozva. „Kijózanító” tájékoztatásokat adtak az ukránok előtt álló kihívásokról a Európában dolgozó amerikai kiképzők – derült ki Mike Quigley, demokrata kongresszusi képviselő szavaiból.
  • Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij katonai főtanácsadója türelemre intette a külső szemlélőket. Figyelmükbe ajánlotta, hogy az orosz támadás 2022. februári kezdetekor senki se gondolta volna, hogy 2023 nyarán az lesz a kérdés, mennyire hatékony az ukrán hadsereg ellentámadása. Szerinte a háború nyomán annyira legyengül az orosz hadsereg, hogy az Ukrajnával és Európával szembeni orosz katonai fenyegetés megszűnik.
  • Az ukránok Kozacsi Laherinél is átkeltek a Dnyeperen (Dnyiprón). Ez a lerombolt Antonovszkij hídtól feljebb van a folyón. Ott korábban hoztak létre egy azóta befagyott hídfőállást az ukrán csapatok. A támadók elfoglalták a település egy részét, amelyet behívott orosz tartalékosok védtek. Közülük sokat foglyul ejtettek. A hídfő jelentősége, hogy két-három kilométerre van attól a kerülőúttól, amelyen a déli frontra tartó orosz utánpótlás nagy része halad az követően, hogy a Krímet és Herszon régiót összekötő vasúti és közúti hidakat lerombolták.
  • Az Oryx hírportál szerint, amely a fotóval bizonyítható veszteségeket listázza, augusztus 5. és 9. között az orosz fél 34 járművet vesztett, míg az ukrán 13-at. A tüzérségi eszközök terén három egység az ukrán és 13 sz orosz veszteség. 
  • Az Egyesült Arab Emírségek kormánya találkozót akar szervezni Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között. A felek novemberben ülhetnének egy asztalhoz Dubajban az ENSZ ottani konferenciáján.
  • A zaporizzsjai fronton Robotinénél előbbre araszoltak az ukránok közelebb kerülve a fő orosz védelmi vonalhoz.
  • Északon a Harkiv megyei Krupjanszknál a katonai térképek szerint egyelőre nem változott a frontvonal. Az oroszok talán az utolsó nyári támadásukkal próbálkoznak itt a közelgő ősz előtt. Eközben a határ túloldalán az oroszországi Belgorod régiót érte ukrán támadás.
  • Ukrajna átadott egy jelentést a Pentagonnak a fürtös muníció felhasználásáról. Ez tartalmazza a bevetések és a megsemmisített orosz célpontok számát. A beszámoló az amerikai lőszer átadásának feltétele volt. 

Források: BBC, CNN, Reuters, Guardian,, Moscow Times

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG