1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az eddig ismert adótörvény-módosítások egyetlen csoport esetében sem növelik, illetve csökkentik különösebben a terheket, azaz csak kicsit jók, vagy kicsit rosszak az embereknek
A Pénzügyminisztérium honlapján lévő adótörvény-módosítások egyetlen csoport esetében sem növelik, illetve csökkentik különösebben a terheket, azaz csak kicsit jók, vagy kicsit rosszak az embereknek - mondta Vértes András, a GKI Zrt. elnöke pénteken az MTI-nek.

Hozzátette: az elképzelések alapján most az látszik bizonyosnak, hogy a lakosság, ezen belül a közepes jövedelműek valamivel jobban járnak mint korábban, s a járulékok csökkentése miatt javul a helyzete a kis- és közepes vállalkozásoknak is. A multinacionális cégeknek a javaslat ugyan ad egy keveset, de ezt a társasági adó emelésével kompenzálja.

Vértes András elmondta: a tervezet sok apró változást tartalmaz az adóalapot csökkentő tételek és a kedvezmények eltörlése tekintetében. A mintegy 300 milliárd forint hatású adócsomag Vértes András szerint a nemzetközi pénzvilág számára is elfogadható és hiteles, mivel ekkora nagyságrendű változás az, amit "felszisszenés" nélkül el tudnak fogadni.

Az elnök kifejtette: a csomag nem rendezi át a társadalom különböző csoportjai között a jövedelmeket és a terheket, s nem hoz nagy változásokat az adókulcsok tekintetében sem. A támogatandó elemek közé sorolta, hogy minden cégautó után adót kell fizetni a jövőben.

Vértes András szerint minden olyan lépés üdvözlendő, ami a gazdaság fehérítését szolgálja, így például azt is annak tartaná, ha a vállalati kör adóelkerülésének mérséklésére fix összegű egészségügyi járulékot vezetnének be. Ehhez hasonlóan helyesnek tartja azt is, ha a cafetéria rendszerben egyes juttatások esetében ezt követően nem lehet majd minden adó alól kibújni.

A Világbank megsimogatta a fejünket: így tovább 
A vártnál kisebb lett a hiány - örvendetes
MSZP: még hezitál kongresszus-ügyben
Egyre valószínűbb, hogy Gyurcsány távozik? 

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
Makro / Külgazdaság Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:39
Határozott mértékű az árváltozás, legalábbis a 95-ös benzinnél.
Makro / Külgazdaság Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:06
Megérkeztek az értékek a múlt hónap kapcsán.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:09
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, miután horvát kollégájával egyeztetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG