2p

70 a kicsiknek, 10 a nagyoknak, jelentette be az államtitkár.

Hetven milliárd forint keretösszegben kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalkozások innovációját támogató pályázatok indulnak – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára szerdán a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Bódis László elmondta: az elmúlt időszakban 182 milliárd forint értékben hirdettek meg a magyar kis- és középvállalkozások számára innovációs pályázatokat, emellett indították el szerdán a 70 milliárdos keretösszegű felhívásokat. Így összesen 250 milliárd forint értékben állnak rendelkezésre innovációt támogató programok a magyar vállalkozások számára.

A helyettes államtitkár közölte: a 70 milliárd forintból az első pályázati felhívás a vállalkozások innovációinak piacra vitelét támogatja 60 milliárd forint keretösszeggel.

„Tudjuk jól, hogy nem elegendő kifejleszteni egy innovatív terméket vagy technológiát, de azt sikeresen piacra is kell vinni, ehhez pedig a vállalkozásnak fel kell készülnie az új termék gyártására és piacra vitelére”

- fogalmazott. Hozzátette, a pályázati program legfeljebb 600 millió forintos támogatási összeggel abban segíti a magyar kis és középvállalkozásokat, hogy innovatív termékeiket a hazai mellett a nemzetközi piacokon sikeresen tudják értékesíteni.

Emellett 10 milliárd forintos keretösszeggel egy nagyvállalati fókuszterületű innovációs pályázat is elindul azzal a céllal, hogy a magyar nagyvállalkozások az egyetemeink és kutatóintézeteink közreműködésével fejlesszenek új technológiákat és termékeket – fejtette ki.

A kormány célja, hogy ezek az együttműködések stratégiai szintre emelkedjenek az egyetemeink, kutatóintézeteink és a nagyvállalkozásaink között, és ne csak a program erejéig, de azon túlnyúló időszakban is közös kutatás-fejlesztési programok és projektek induljanak az ipar és az akadémiai szektor között – mondta.

A pályázatokat novembertől lehet benyújtani, a cél, hogy legkésőbb 2026 első negyedévében a támogatói döntések is megszülessenek – hangzott el a videóban.

Az érdeklődők minden információt megtalálnak a palyazat.gov.hu oldalon – közölte Bódis László.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG