2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Gülenizmussal vádolt menekülők hajója borult fel. A csónakban gyerekek is utaztak.

A török állami hírügynökség, az Anadolu szerint a 2016-os törökországi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózat feltételezett tagjait szállító csónak süllyedt el vasárnapra virradó éjjel az Égei-tenger török partjainál.

Gyerekek is voltak a csónakon

A balesetben hat ember meghalt, köztük három gyerek, egy eltűnt után még kutatnak. A beszámoló szerint a csónak, amelyben a két csempésszel együtt összesen 16-an utaztak, a nyugat-törökországi Balikesir tartomány Ayvalik körzetéből tartott a szemközti görög Leszbosz szigetre, amikor egyelőre ismeretlen okból felborult. A török parti őrség hőkamerák segítségével kilenc szerencsétlenül jártat ki tudott menteni a vízből.

Az Anadolu úgy tudja, hogy a menekülők mind török állampolgárok voltak.

Ankara a 2016. július 15-ei puccskísérletért az Amerikában élő Fethullah Gülen török származású muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja. A török hatóságok a történtek óta különösen is megtorlóan lépnek fel a hálózat tagjaival szemben, akik a hivatalos álláspont szerint a hosszú évek alatt szivárogtak be az állami, valamint a magánszférába. A Gülen-mozgalomhoz való kötődéssel kapcsolatos jogi eljárások eddig összesen 446 ezer embert érintettek. Az ankarai kormány az utóbbi két évben mintegy 125 ezer 800 állami alkalmazottat bocsátott el a munkahelyéről, a török börtönökben pedig jelenleg mintegy 33 ezren ülnek gülenizmus miatt, köztük katonák, tanárok, rendőrök, bírák és ügyészek, orvosok, ügyvédek, újságírók, de még az alkotmánybíróság két tagja is


A Demirören török magánhírügynökség értesülése alapján körözés alatt álló gülenisták és családtagjaik próbáltak Görögországba menekülni a csónakkal. A Demirören egyúttal azt írta, hogy a halálos áldozatok között két nő is van, valamint, hogy az egyik csempész az, aki után még a kutatás folyik.

Görögország a 80-as és 90-es években a török baloldali, illetve kurd ellenzékiek menedéke volt, most pedig a 2016. júliusi levert puccskísérlet miatt indított állami megtorlás, a gülenizmus vádja elől menekülnek oda törökök. A görög menekültügyi hatóságok szerint tavaly 1827 török állampolgár kért menedékjogot az országban, tízszer több, mint az előző évben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
Makro / Külgazdaság Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:11
Növekedik a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás összege is.
Makro / Külgazdaság 4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:58
Rekordszinten a magyar aranytartalék, mit lép ezután az MNB?
Makro / Külgazdaság Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,9, az előző havit 1,0 százalékkal haladta meg.
Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG