2p
Szlovénia is jelezte: műszaki határzárat építenek a szlovén-horvát szakaszra.

Szlovénia szükség esetén drótkerítést is tartalmazó műszaki akadályt emel a következő napokban Horvátországgal közös határán a migránsáradat megfékezésére - jelentette be Miro Cerar szlovén miniszterelnök.

Annyit fogadnak be, amennyit bírnak

Miro Cerar elmondta: kormánya hétfői ülésén úgy döntött, hogy Szlovénia schengeni határán ideiglenes műszaki akadályt épít, beleértve a kerítést is, amelynek az lesz a célja, hogy bizonyos pontokra terelje a migránsokat. A szlovén miniszterelnök leszögezte, "a határt teljesen nem zárják le", és annyi migránst fogadnak, amennyit el tudnak látni.

Szlovéniának 670 kilométer hosszú határa van Horvátországgal. A kétmilliós országban október közepe óta 171 130 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba.

Cerar ezt azzal magyarázta, hogy kormánya úgy ítélte meg, nem csökken és nem is lassul a nyugat-balkáni útvonalon Nyugat-Európába tartó migránsok áradata.

"Harminc ezren vannak jelenleg is úton Szlovéniába" - mondta, majd hozzátette: a nyugat-balkáni útvonalon érintett országok nem tartják magukat a brüsszeli migrációs csúcson kötött megállapodásokhoz.

A miniszterelnök figyelmeztetett, hogy Szlovénia akár már csütörtökön nagyszámú migránsáradattal szembesülhet, miközben Ausztria és Németország bejelentette, naponta csak 6000 migránst fogad területén, ezért akár több ezren is feltorlódhatnak az országban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG