2p
A következő héten sem fognak üzemanyagot kapni a kisebb kutak a Moltól. Ez immár a harmadik ilyen hét lesz, amit aligha lehet csupán a kis kutak hergelésének betudni.

A Mol ismét az elmúlt két hétben már „megszokott” üzenetet juttatta el számos kisebb kútnak, jelezte pénteken a Független Benzinkutak Szövetsége. Az olajtársaság azt jelezte ugyanis, hogy nem tudja átmenetileg ellátni nagykereskedelmi feladatát. Gyakorlatilag a korábban kiküldött levelüket ismételték meg, csupán a dátum változott.

Sok ideges autós lesz, akik nem tudnak majd tankolni. Illusztráció: Depositphotos
Sok ideges autós lesz, akik nem tudnak majd tankolni. Illusztráció: Depositphotos

A Mol lépése nem meglepő abból a szempontból, hogy komoly műszaki problémák vannak a Dunai Finomítóban, így az egység a teljese kapacitásának csupán a 60 százalékán működik. Miközben idén a hatósági árak miatt akkor is akadtak ellátási problémák, amikor rendben üzemelt a százhalombattai finomító.

Nem véletlen egyébként, hogy az mfor.hu-nak nyilatkozva Holoda Attila energetikai szakértő arról beszélt, hogy már csak ideig-óráig tartható a hatósági ár rendszere. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az olajtermékekre vonatkozó embargó életbelépését követően az orosz alapanyagból finomított termékekkel tilos lesz az országok közötti kereskedelem. Így a Mol két EU-s országban működő finomítójából nem tudja majd összehangoltan ellátni a nekik otthont adó országokat sem, hiszen például a pozsonyi finomítóból nem szállíthat Magyarországra benzint, onnan nem elégítheti ki majd az itteni fogyasztók igényeit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG