2p

Bekövetkezett, amit korábbi cikkünkben előrejeleztünk: a hazai önsegélyező pénztárak évek óta tartó szűkülése folytatódott. A TEMPO Egészség- és Önsegélyező Pénztár beolvadt a Patika Egészségpénztárba, amelynek eredményeként utóbbi taglétszáma nyolcvanezer fő fölé, a vagyona pedig több mint ötmilliárd forintra nőtt.

Az elmúlt hónapok tárgyalásinak eredményeképpen március 31-én lezárult az az akvizíciós folyamat, amely során a TEMPO Egészségpénztár beolvadt a Patikapénztárba - közölte utóbbi lapunkkal. Az eljárást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a TEMPO élére 2021. január 29-én kirendelt felügyeleti biztos is segítette - ahogy erről a hazai önsegélyező pénztári szektor helyzetét és kilátásait elemző cikkünkben is írtunk.

Tucatnyi önsegélyező pénztár maradt a piacon. Fotó: depositphotos
Tucatnyi önsegélyező pénztár maradt a piacon. Fotó: depositphotos

A beolvadást megelőzően részben sor került az MNB által a TEMPO számára korábban előírt, a pénztári vagyont érintő kötelezettségek végrehajtására. A pénztár többek között elszámolta az értékvesztést a birtokában lévő vállalati kötvények leértékelése után, s az abból eredő árfolyamveszteséget kimutatta a pénztártagok egyéni számláján. 

A pénztári piac két, több mint húszéves múltra visszatekintő, független szereplőjének egyesülésével a TEMPO Egészségpénztár tagjainak tagsági jogviszonya 2021. április 1-jétől automatikusan a Patikapénztárban folytatódik. Ezzel a Patikapénztár megerősítette piaci pozícióját: a szektor negyedik legnagyobb szereplőjeként a bank- és biztosító független kassza taglétszáma meghaladja a nyolcvanezer főt, a vagyona több mint ötmilliárd forintra nőtt.  

Az akvizíció célja, hogy a Patikapénztár az elkövetkező években tovább növelje súlyát az egészségcélú megtakarítási piacon, új, innovatív megoldásokkal szélesítse szolgáltatáspalettáját és informatikai fejlesztéseinek köszönhetően fokozza az ügyfélélményt, csökkentse szerződéses partnerei adminisztrációs terheit. 

Az egészségpénztári piac újabb koncentrálódásával 12 szereplőre szűkült az egészség- és önsegélyező pénztári szektor. A beolvadással elért növekedésnek köszönhetően a Patikapénztár a jövőben hatékonyabban tudja kiszolgálni a pénztár tagjait, és még többek számára teszi lehetővé, hogy egészségügyi magánköltéseik után hozzájussanak a 20 százalékos szja-visszatérítéshez mindössze egységesen 6 százalékos működési költség mellett. 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG