3p

Van, ahol helikopterrel kellett menteni az embereket Észak-Olaszországban.

Olaszországban Emilia-Romagna és Marche tartományban a legmagasabb, vörös színű árvízvédelmi készültség lépett életbe, országutakat és hidakat zártak le, valamint több vasúti járatot felfüggesztettek, miközben megkezdődött a lakosság biztonságba helyezése csütörtök hajnaltól.

Emilia-Romagnában néhány óra alatt több mint ezer embert szállítottak el otthonából: több mint nyolcszázat Ravenna város térségében, további kétszázat Bologna körzetében.

Többen már a csütörtökre virradó éjszakát is ideiglenes szálláshelyeken töltötték, amelyeket a katasztrófavédelem jelölt ki számukra. Hajnalban elkezdődött az elszigetelt települések evakuálása, valamint a töltések melletti lakóépületekből is kiköltöztették az embereket. Ahol szükség van rá, helikopterrel szállítják el a helyieket.

A tanítás szünetel, öt vasúti vonalon függesztették fel a forgalmat, a nagysebességű vonatok is kerülőúton kötik össze az ország északi és déli részét.

Ravennában az egyébként patakként ismert Senio duzzadt meg és lépte át a rakpartokat, jelenleg a város központja felé áramlik. Folyamatos figyelem alatt áll a Lamone folyó is, valamint Forlí város térségében a Montone, amely már több ponton kilépett a medréből. Michele de Pascale, Ravenna polgármestere, elmondta, hogy készültek a térségben az utóbbi időben évente ismétlődő árvízre, de most is hirtelen és nagy erővel érkezett. A problémát először a patakok és folyók jelentik, utána pedig a csatornarendszer “felrobbanása” - mondta.

A ravennai polgármester elrendelte, hogy a Lamone és Montone folyók mentén élők az épületek magasabb emeleteire húzódjanak, vagy a befogadásra kijelölt szálláshelyekre költözzenek át. Csütörtöktől zárva tartanak a piacok, temetők, sportlétesítmények, múzeumok, könyvtárak, nappali idősellátó és más szociális központok, lezárták a parkokat, és szünetelnek a kulturális események is.

“Ne közelítsetek az árvízterülethez, kerüljétek a folyókat, patakokat, ne menjetek pince- vagy raktárhelységekbe”

- szólította fel a lakosokat Michele de Pascale. Azt kérte, csak az használja járművét, akinek erre feltétlen szüksége van.

A térséget utoljára tavaly májusban sújtotta árvíz, amikor 45 ezer lakosnak kellett elhagynia otthonát.

Marche tartományban Ancona és Ascoli Piceno térségében öntötte el víz az utcákat és földeket, Bolognánál egymást követik a földcsuszamlások.

A korábban Közép-Európát sújtó heves viharok kedden érték el Olaszországot. A közép-olaszországi tartományokban napok óta heves esőzések követik egymást: víz alá került a vásártér Riminiben, a fővárost, Rómát trópusi záporok árasztották el, a rossz idő elérte a délebbre fekvő Puglia régiót is, ahol egy tűzoltót sodort el járművével az ár. Molise tartományban, Campobassóban egy lakatlan épület dőlt össze az esőzésekben.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG