3p

Donald Trump választási indulásának megakadályozására több államban indítottak pereket, miután a volt elnök zendülésben vehetett részt 2021 januárjában. Maine-ben kizárták a korábbi elnököt, Coloradóban egyelőre segített a fellebbezés.

Maine-ben kizárták az elnökválasztásból Donald Trumpot

Kizárta Donald Trumpot az elnökválasztási indulásból Maine állam közigazgatásának demokrata párti vezetője a helyi idő szerint csütörtök este megjelent döntésével. Shenna Bellows hivatali hatáskörében eljárva döntött úgy, hogy eleget tesz a volt elnök indulásának megtiltására vonatkozó kérelemnek, amelyet többek között korábbi politikusok nyújtottak be - írja az MTI.

A Maine állam kormányzatát irányító demokrata tisztviselő megalapozottnak találta Donald Trump kizárását a választásból arra hivatkozva, hogy a 2021. január 6-i eseményekben játszott szerepével kimeríti az alkotmány 14. kiegészítésének kitételét:

a jogszabály nem teszi lehetővé a hivatalviselést "zendülés érintettjeinek".

A közigazgatási vezető döntése ellen lehetőség van fellebbezni, amit az eddigi hasonló jogvita érintettjei megtettek az elmúlt napokban.

Coloradóban a fellebbezés után felkerül Trump neve a szavazólapra

Ennek megfelelően ugyanezen a napon Colorado állam, szintén demokrata közigazgatási vezetője azt közölte, hogy Donald Trump is szerepelni fog az állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon. Jena Griswold bejelentette, hogy a republikánus elnökjelöltek január 5-én véglegesítendő listáján Donald Trump neve is ott lesz.

Donald Trump korábbi amerikai elnök egy április bírósági meghallgatása előtt a manhattani ügyészségen. Vajon lesz-e még elnökjelölt? Fotó: MTI/AP/Seth Wenig
Donald Trump korábbi amerikai elnök egy április bírósági meghallgatása előtt a manhattani ügyészségen. Vajon lesz-e még elnökjelölt? Fotó: MTI/AP/Seth Wenig

Az MTI összefoglalója emlékeztet: Colorado állam legfelsőbb bírósága a múlt héten úgy döntött, hogy kizárja a korábbi elnököt az újbóli indulásból, az Egyesült Államok alkotmánya 14. kiegészítésének zendülésben való részvételre vonatkozó kitétele miatt. A republikánus párt coloradói szervezetének hivatalos fellebbezése mellett Donald Trump kampánycsapata is jelezte, hogy megtámadja a coloradói döntést a Washingtonban működő szövetségi legfelsőbb bíróságon, amely az Egyesült Államok legmagasabb szintű jogi fóruma.

Az állam közigazgatásának demokrata párti vezetője - annak ellenére, hogy hozzájárult Donald Trump nevének feltüntetéséhez - közleményében azon meggyőződésének adott hangot, hogy Colorado legfelsőbb bírósága jogos és igazolt döntést hozott, egyben arra biztatta a szövetségi legfelsőbb bíróságot, hogy "gyorsan cselekedjen".

Michiganben nem is zárták ki Trumpot

Szerdán Michigan állam legfelsőbb bírósága - Colorado állam legfőbb jogi testületével ellentétes módon - úgy határozott, hogy nem zárja ki Donald Trumpot az indulásból az elnökválasztáson.

Donald Trump választási indulásának megakadályozására több államban indítottak különböző szervezetek pereket, a többi között Texasban, Nevadában és Wisconsinban.

Az Egyesült Államokban Iowában, január 15-én kezdődik az előválasztások folyamata, amelynek során minden államban voksolnak a republikánus szavazók elnökjelöltjükről. Coloradóban március 5-én, az úgynevezett szuperkedden határoznak a jelölt személyéről, amikor további 14 államban is megtartják az előválasztást. Michiganben február végén és március első napjaiban döntenek a republikánus választók, hogy kit szeretnének jelöltjükként látni a 2024. novemberi elnökválasztáson.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG