Mint mondta, az utóbbi egy hét során több mint 4000 fertőzöttet azonosítottak, míg az azt megelőző héten 2500-at. A kórban a múlt héten kilenc páciens hunyt el, mindannyian 65 évesnél idősebbek voltak.
Kuzin szerint az esetszám megugrása az influenzaszezonhoz köthető, s várhatóan november végén fog tetőzni. Hozzátette, hogy ezt követően az influenzás esetek gyarapodása várható. A tisztifőorvos mindemellett aggasztónak nevezte a fertőzöttek számának emelkedését a gyerekeknél. Az utóbbi egy hét folyamán 302 gyereknél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. (MTI)
Szerinte a brit fegyveres erők nem kapják meg azt a finanszírozást, amelyre a jelenlegi világhelyzetben szükségük lenne.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





